18. tétel: Madách: Az ember tragédiája

Madách Imre (1823-1864)

1823. január 21-én született a ma Szlovákia területén lévő Alsó-Sztregován. Középnemesi családból származott, édesanyja, Majtényi Anna egyedül nevelte őt és vezette a családi birtokot. A váci piarista gimnázium magántanulója volt, majd a pesti egyetem filozófiai tanfolyamára, 1838-tól a jogi karra került. 1839-ben megjelent első verse és első drámája (Commodus). Ügyvédi vizsgát tett, majd Balassagyarmaton vállalt másodjegyzői állást. A szabadelvű ellenzék szónokaként vált ismertté a közéletben. Újságírással, szépirodalommal is foglalkozott. Lírai alkotásokkal kezdte (Bajza hatása), de ezek nem voltak túl jelentősek. Drámáiban a kisszerű környezetben, szűk lehetőségek között élő, európai műveltségű, európai kérdésekkel foglalkozó ember a központi alak (Csák végnapjai, Mária királynő). 1845-ben feleségül vette Fráter Erzsébetet (felesége és édesanyja alakjából gyúrta össze Éva alakját). A szabadságharcban megyei főbiztosként vett részt. A bukást tragédiaként élte meg: amiért eddig küzdött, az elveszett, személyes borzalmakat is átélt (nővérét és családját felkoncolták, a holttesteket a disznók elé vetették – ezt látta). Bebörtönözték, ezalatt felesége megcsalta, elhidegültek egymástól, majd el is váltak. ’61-ben visszatért a megyei közéletbe, képviselő lett, az országgyűlésen a Határozati Pártot támogatta, amely nem ismerte el Ferenc József legitimitását. 1862-ben – Az ember tragédiája sikerét követően – beválasztották a Kisfaludy Társaságba, egy év múlva pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 1864-ben, súlyosbodó szívbaja következtében halt meg Alsó-Sztregován.

Az ember tragédiája

Keletkezéstörténete

1859 februárja és 1860 márciusa között írta Az ember tragédiáját. A kéziratot elküldte Arany Jánosnak, aki eleinte silány Faust-utánzatnak minősítette. Később elismerte a művet, felajánlotta segítségét Madáchnak. Így 1862 januárjában került kiadásra már a javított változatban.’63-ban újra átdolgozva megint kiadták. Az ember tragédiája világirodalmi szintű mű, sok nyelvre lefordították.

A Tragédia létrejöttének okai

A ’48-as szabadságharcok egész Európában elbuktak. Madách ezt tragikumként éli meg, művében világméretűvé növeszti ezt. Emellett családi élete is megromlott. Felesége elhagyta, nővérét és családját megölték. A korabeli tudomány is borús képet festett a jövőről: a Nap kihűlésével és a civilizáció elpusztulásával fenyegetett.

Műfaji előzmények

Madách eredetileg nem színpadra szánta a művet, csak később, 1883-ban mutatták be a Nemzeti Színházban. Általános emberi problémákról beszél. Az ember tragédiája drámai költemény, párbeszédes formában megírt, filozófiai tartalmú verses mű. A romantikus világdrámák vagy emberiségköltemények sorába illeszkedő alkotás. Többek között Goethe Faustjával, Byron Káinjával, Shelley A megszabadított Prométheusz című alkotásával, valamint Vörösmarty Csongor és Tündéjével tart szoros rokonságot. A mű egyes jelenetei csak lazán függenek össze, sem időben, sem térben nem kapcsolódnak közvetlenül, folyamatosan egymáshoz. Az egységet a központi helyzetbe állított drámai hős teremti meg. Jellemző még rá a líraiság és a filozofikusság. A lét egyetemes, nagy kérdéseire keresi a választ: mi a célja az embernek, mit kell tennünk, hogy kibontakoztassuk egyéniségünket.

Madách olvasmányélményei

·         Tájékozott volt a frenológiában (koponyatanban) - ez az emberi fej formájából való következtetésekről szólt az ember ész és jellembeli tulajdonságait illetően. Mára bebizonyosodott, hogy áltudomány.

·         Newton deista istenfelfogása (világ teremtése, majd önálló működése)
mechanika törvényei

·         Faraday – mágneses erővonal elmélet

·         Darwin – evolúcióelmélet (erős fajok maradnak fenn a létért folyó küzdelemben)
Madáchnál szociáldarwinizmus – kapitalizmusban az ember küzd a létért

·         Entrópia-elmélet: a Nap ki fog hűlni, és a Földön mindent jég fog borítani.

A műben megtalálható filozófiai irányzatok

·         Hegeli filozófia: A világ állandó fejlődésben, változásban van, ez Hegelnél spirális fejlődés, vagyis romantikus történelem-felfogás, melyben az eszméket nagy embereket valósítják meg. Madách szakít ezzel a nézettel, szerinte a történelem az ember felett áll, nem fogadja el a fejlődést, éppen ezért nincs mindig szintézis. A triászos fejlődés nem mindig valósul meg. Ádám hálás Istennek, feltétlenül hisz benne, de Lucifer elcsábítja, azt mondja, hogy nem biztos, hogy így van. Megmutatja, milyen Isten nélkül, de Ádám a végén visszatér hozzá. Ez már egy magasabb szintű hit, mivel tudatosan választja Istent.

·         Pesszimista bölcselet A 19. században jellemző volt a pesszimista világnézet. Nem tételez föl fejlődést. Lucifer képviseli ezt a nézetet.

·         Utópista szocializmus A falanszter jelenetben jelenik meg. Ez egy magántulajdon nélküli utópikus társadalom. A falanszterek olyan egységek, amelyekben mindent a célszerűség és a hasznosság vezérel. Veszélyezteti az egyéniséget, a családot, a nemzetet, a hazát.

A Tragédia szerkezete

Az ember tragédiája 15 színből áll. Az első három és az utolsó a cselekmény keretéül szolgálnak (keretszínek), a középső színek az ún. történeti színek, álomszínek. Az első három színben a cselekmény expozícióját kapjuk. A nagy mű készen, Lucifer azonban osztályrészét követeli a teremtésből. Az Úr nekiajándékozza a Paradicsomban a tudás és a halhatatlanság fáját. Ádám és Éva esznek a tiltott gyümölcsből, az Úr kiűzi őket a Paradicsomból. Tudni szeretnék, érdemes-e vállalni a küzdelmet, ezért Lucifer álmot bocsát rájuk, hogy az emberfaj sorsát megismerhessék.

Az eszmék útja a történelemben

Ádám 11 színben álmodja végig az emberiség történelmét. A 4-6. szín az ókort, a 7-11. szín a középkort, a 11-14. szín pedig Madách korát, valamint az elképzelt jövőt mutatja be.

Madách szerint az emberi történelmet a nagy eszmék irányítják. Szerinte egy-egy eszme megfogamzik, kibontakozik és eltorzultan megvalósul, ebből az ellentmondásból egy új eszme születik. Ezt a folyamatot mutatják be a történelmi színek. Ezek a költemény jelenéhez képest a jövőt ábrázolják. Ádámban előbb kialakul egy nagy eszme, később csalódottan elfordul az eszme megvalósulásától, de csalódása is egy-egy új eszme kiindulópontjává válik.

Az ókor az egyiptomi színnel (eszme: nagyság) kezdődik. Ádám korlátlan hatalommal rendelkező fáraó, aki rabszolgákkal piramist építtet. Mégsem boldog: sem az uralkodás, sem a hedonizmus nem elégíti ki, mert ezekért a dolgokért nem ő maga küzdött meg. Lelkében “mondhatatlan űrt” érez, de nem is boldogságra vágyik, hanem nagyobb, és erősebb akar lenni, mint Isten. („Erősebb lett az ember, mint az Isten.”) Éva elmondja a nép nyomorát, ennek hatására szabadságot ad a népnek. Itt jelenik meg először a szabadság eszméje. Ádám a nép boldogságát tűzi ki célul.

Elképzelése az athéni színben (eszme: közösség) valósul meg. Hadvezérként (Milthiadész) siet haza, ám a nép nem méltó a szabadságra, elveszejti a hőst, aki érte harcolt. („Eljöttem, hogy küldőimnek kezébe, A felséges nép kezébe téve hatalmamat, beszámoljak neki.”) Ebben a színben jelenik meg először a nagy ember és az ingatag tömeg ellentéte. Ádám megtagad minden eszmét.

Rómában eszme hiánya (öncélú élvhajhászás, hedonizmus) miatt a közösség lezüllött: kéjencek és kéjnők durva orgiájának lehetünk tanúi. Ádám is részt vesz benne, de a bor és a kéj mámorában nem leli örömét. („Miért is vonz az a kéj Tantalusként”). A római színben Péter apostol szavaiban új eszme tűnik fel: a szeretet és a testvériség.

A középkor első színe Konstantinápolyban (eszme: hit és szeretet) játszódik. Eltorzult a testvériség eszméje is, a hittételek dogmákká merevültek. Az erkölcsöt az embertelen aszkéta életmód túlzása váltotta fel, Ádám (=Tankréd) elől elzárja szerelmét a kolostor fala. Az eszmék elsilányulása megtöri Ádám lendületét. Ezentúl nem akar hősként fellépni, cselekvés helyett a szemlélő szerepére tér át. („Ne lelkesítsen többé semmi, mozogjon a világ, amint akar, kerekeit többé nem igazítom, egykedvűen nézvén botlásait.”)

Ezután Ádám Prágában történelmi hősből csak szemlélő lesz. Kepler, a csillagász alakját ölti fel (eszme: tudomány). Azonban korának nincs szüksége valódi tudományokra, a tudás nem jelent igazi rangot. Felesége Borbála, hiú, aki csak pénzért gyötri őt. Madách ebben a színben valószínűleg a saját házassága alapján ábrázolja a nőt és a férfi-nő közötti viszonyt. („Oh, jő-e kor, mely e rideg közönyt leolvasztandja, s mely új tetterővel szemébe néz az elavult lomoknak, bíróul lép fel, büntet és emel, nem retten vissza a nagy eszközöktől…”). Kepler álmot lát. Párizs (eszme: szabadság, testvériség, egyenlőség), a francia forradalom, a jakobinus diktatúra tárulnak elé. Ez a szín álom az álomban. Egyszer már csalódott a szabadság és a testvériség eszméiben, most azonban együttesen porondra kerültek ezek az eszmék. Danton alakjában itt is cselekvő hős, és mint Athénban, itt is buknia kell. Madách szemléletének gyötrő ellentmondásai szólalnak meg. Éva itt két különböző alakban szerepel: a büszke márkinő a női finomsága miatt tetszik Ádámnak, a felgerjedt pórnő képében megjelent Évától viszont elfordul. Ebben a színben ismét megjelenik a nagy egyéniség és a tömeg ellentéte. Az erőszak, a vér riasztja ugyan, mégis ez az egyetlen szín, amelyből Ádám lelkesülten ébred, ezért tekinthető a mű csúcspontjának.

Magához térve ismét Prágában van. Ádám nem adja fel, még bízik abban, hogy eszméi érvényesülnek. („S fejlődni látom szent eszméimet”). Az ébredés második része a tanítvány-jelenet, amikor Kepler felvilágosítja legjobb tanítványát a középkori tudományok értéktelenségéről, szellemi önállóságra buzdítja őt, félredobatja vele a művészet szabályait, s ezután egy újult erővel indul el egy új világba.

A londoni színtől (eszme: szabad verseny) kezdve Ádám már nem aktív hős, ismét átalakul szerep nélküli, szemlélővé. Azt tapasztalja, hogy az új társadalom is csak magasból szép. Nincsenek rabszolgák, szabad versenytér nyílt, ugyanakkor eltűnt a költészet, a szépség, a szerelmet is pénzért vásárolják. A kapitalizmus törvényei érvényesülnek: az erősebb eltiporja a gyengét, a munkás kiszolgáltatottsága kegyetlenebb, mint a rabszolgaság. A londoni színnek nincs története: egymással szorosan össze nem függő jelenetek sora. Éva változatlanul a kor asszonya.  A szín a haláltánc jelenetével zárul (mint: Arany János – Hídavatás). A szereplők egy sírt táncolnak körül, majd életük csődjét említve beleugranak. Egyedül Éva alakja magasodik ki közülük.

Ez a szín a jelent, Madách korának kapitalizmusát mutatta be. Legfőbb jellemzője az eszménytelenség, a dezillúzió. A múlt és a jelen színei után Ádám most a jövő felé fordul. Utolsó lehetőségként a tudománytól várja az értelmes emberi rend megvalósítását. A Falanszter-színben az ésszerű szervezettség, a célszerűség uralkodik. („Mi eszme az, mely a széles világot eggyé olvasztja”). A falanszter Fourier termelőegység-elmélete, ahol mindenki egyenlő, egyenruhát hordanak, és a különböző – munka és oktatási – közösségek életkor szerint vannak beosztva. Itt Madách az kora összes tudományos ismeretét felhasználta.  Azonban ez a világ nem tűri el az egyéniség érvényesülését, veszélyezteti a családot. Ezt a rendet a természet végzete teszi embertelenné. Éva nem akarja a gyermekét a közös nevelésbe adni, Ádám szerelmes lesz Évába. Ezekért a “bűnökért” mindkettőjüket kórházba akarják vitetni. Ekkor Lucifer ismét megmenti Ádámot. Ádám újra csalódik, és el szeretne menni a földről.

Ádám a természeti végzet elől az Űrbe repül (eszme: Ádám tulajdon szellemi lényege – anyagtalan lélek), de a Föld szelleme még időben visszatéríti a megsemmisülés kapujából. Ez a menekülés kísérlete, a természetadta lehetőségek közül akarja kitépni magát, már nem lát távolabbi célt. („A cél voltaképp mi is? A cél, megszűnte dicső csatának, a cél a halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.”)

Az, Eszkimó-szín (eszme: Sok az ember, kevés a fóka = cél a túlélés bármi áron) keserű bizonyság, az emberiség végét mutatja be. Itt éppen az egyenlőség ellentéte jelenik meg, mert az itt élő eszkimók felsőbbrendűnek gondolják Ádámot és Lucifert. Szinte állatként élnek, vegetatív állapotban, eszme nélkül. Kiábrándul az emberiségből. („Szörnyű világ! – csupán meghalni jó.”) Ezzel véget ér Ádám álma is.

Befejezés

Eszméinek bukása elkeserítik Ádámot. Elhatározza, hogy öngyilkos lesz, ezzel megakadályozná a végzetet. Ekkor megjelenik Éva, és bejelenti: „Anyának érzem, oh Ádám, magam.” Ádámnak vállalnia kell a harcot. Az Úr szerint Lucifer is fontos, mert a rossz nélkül nem lehet értékelni a jót, ezért neki is kiemelten fontos szerepe van a történelemben.
Végezetül az Úr biztató szavai csendülnek fel: „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!”

Szereplők

Ádám Bibliai név ( = az ember). Feladatának a világ jobbátevését tartja, teremteni, alkotni akar. Amikor nem sikerül, kísérletet tesz arra, hogy kivonuljon a világból (kéjbe vonul à Róma, tudományba à Prága, az Űrbe). Rájön, hogy ez sem megoldás, a lét értelme maga a küzdés.

Éva Ádám társa, nélküle nincs értelme Ádámnak. Éva, mint egy tükör van jelen, kevésbé cselekvő. Az érzelmet képviseli.

Lucifer Tudja, milyen az ember, ezért képes bűnre csábítani, megtéveszteni. Előre ismeri az emberi vágyakat, a cselekvés, az érzés eredményét, hibáit, néha el is mondja Ádámnak a következményeket, hogy ezzel siettesse a kiábrándulást. Nem valósíthatta meg tervét, az ember legyőzését.

A mű mondanivalója

A Tragédia fő kérdése erkölcsi természetű. Ádám a bűnbeesés után megtapasztalja a világot, az emberi társadalmat, majd pedig következtetéseket von le belőle, amely szerint az egyetlen lehetséges magatartás a szakadatlan küzdés. Ez az egyetlen etikus létforma, mégsem minden esetben társul hozzá a boldogság.