Kertész Imre
(Budapest,
1929.
november 9.
–) Nobel-díjas és Kossuth-díjas
magyar író, műfordító. Önéletrajzi ihletésű, a holokausztról és az
önkényuralomról szóló műveiért irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki (2002).
Kertész Imre kapta meg első magyarként az irodalmi Nobel-díjat, „egy írói
munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem
barbár önkényével szemben”.
Kertész Imre életrajza:
1929. nov. 9-én született Budapesten.
1944.ben Auschwitzba deportálták, majd Buchenwaldba.
1945-ben tért vissza Magyarországra, majd fizikai munkásként dolgozott.
1948-tól a Budapesti Világosság újságírója volt
1951-ben felmondtak neki.
1929. nov. 9-én született Budapesten.
1944.ben Auschwitzba deportálták, majd Buchenwaldba.
1945-ben tért vissza Magyarországra, majd fizikai munkásként dolgozott.
1948-tól a Budapesti Világosság újságírója volt
1951-ben felmondtak neki.
1953-tól
szabadfoglalkozású író és műfordító.
Írói munkássága:
Írói munkásságának a lényege, hogy lehet e még egyenként élni és dolgozni
egy olyan korszakban, melyben az emberek tejességgel alávetették magukat a
hatalomnak. Könyveiben visszatér életének legfontosabb pontjához, Auschwitzhoz.Első regénye az Auschwitzi és Buchenwaldi élményeire épülő Sorstalanság (1975). a regényt először visszautasították, és miután 1975-ben megjelent, a hivatalos kritika hallgatott róla. Ezt a tapasztalatot írta meg a 2000-ben megjelent A kudarc című regényében. Ezt a regényt egy tetralógia második részének tekinthető, melynek első része a Sorstalanság, a harmadik része pedig az 1996-ben napvilágot látott Kaddis (ima, amit a halott zsidókért mondanak). Elmondja kaddisát a gyerekért, akit nem hajlandó a világra nemzeni, egy olyan világra, megy megengedte a megengedhetetlent, Auschwitzot. Negyedik regénye a 2003-as Felszámolás.
További művei: Az angol lobogó (1991), Gályanapló (1992) stb.
Első regénye, a Sorstalanság,
amit 13 évig írt, többévi várakozás és visszautasítások után jelenhetett csak
meg 1975-ben. Sikert előbb külföldön aratott a mű, itthon csak a rendszerváltás után, de főként az irodalmi
Nobel-díj átvételekor. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek
felnőtté, és aki ezért képtelen visszatérni korábbi életéhez. A regény
tárgyszerű, már-már dokumentarista stílusa a holokauszt
újszerű irodalmi megközelítését tette lehetővé. Nem önéletrajzi regény, hanem
önéletrajzi formában írt regény. Főhőse a 15 éves Köves Gyuri, akit
koncentrációs táborba visznek. Köves egy gyerek szemével látja az eseményeket,
így semmit nem talál felháborítónak, természetellenesnek. A regénynek valójában
ez a legnagyobb újszerűsége, hogy nem a felnőtt szemszögével tekinti a
holokausztot, hanem egy gyermekéből. A regény stílusa is szokatlan, ironikus
sőt néha már groteszk hangnemben írja le a szenvedéstörténetet. Szerkezetileg
ami 9 fejezetből áll, melyet helyszínek szerint 3 részre oszthatunk:
1973-ban készült el, de csak 1975-ben
jelenhetett meg, s a korabeli kritika ekkor is elhallgatta. Nem önéletrajzi
regény, hanem önéletrajzi formában írt regény. Főhőse a 15 éves Köves Gyuri,
akit koncentrációs táborba visznek. Köves egy gyerek szemével látja az
eseményeket, így semmit nem talál felháborítónak, természetellenesnek. A
regénynek valójában ez a legnagyobb újszerűsége, hogy nem a felnőtt
szemszögével tekinti a holokausztot, hanem egy gyermekéből. A regény stílusa is
szokatlan, ironikus sőt néha már groteszk hangnemben írja le a
szenvedéstörténetet. Szerkezetileg ami 9 fejezetből áll, melyet helyszínek
szerint 3 részre oszthatunk:
I.1-3.
fejezet: Budapest
Az első egységre a naplószerű, elbeszélőmód jellemző. S az ábrázolás különböző szintjei: konkrét látványok, precíz rögzítés, az elhangzó mondatok függőbeszédben való kifejezése, az elbeszélőben lejátszódó lelki folyamatok leírása. Az apa búcsúztatásakor a szereplők nem tudják hogyan viselkedjenek(nevetségesek). Köves ezt aprólékosan leírja, mely ironikusan hat.
Az első egységre a naplószerű, elbeszélőmód jellemző. S az ábrázolás különböző szintjei: konkrét látványok, precíz rögzítés, az elhangzó mondatok függőbeszédben való kifejezése, az elbeszélőben lejátszódó lelki folyamatok leírása. Az apa búcsúztatásakor a szereplők nem tudják hogyan viselkedjenek(nevetségesek). Köves ezt aprólékosan leírja, mely ironikusan hat.
II.4-8.
fejezet: vasúton, koncentrációs táborokban
Változik a látókör és az időtávlat. A vonaton néhány napra, a koncentrációs táborok összevetésénél, pedig hosszabb időre tekint vissza. Az irónia megjelenik a leírt valóság elemekben és a rájuk jellemző kontrasztjában (távoli, takaros).
Változik a látókör és az időtávlat. A vonaton néhány napra, a koncentrációs táborok összevetésénél, pedig hosszabb időre tekint vissza. Az irónia megjelenik a leírt valóság elemekben és a rájuk jellemző kontrasztjában (távoli, takaros).
III.9.
fejezet: Budapest
Az elbeszélés itt már rövidebb távot fut át és meghatározó szerepet kap a jelenetezés. Köves nyelvhasználata is filozofikusabb, értelmezőbb, felnőttesebb. Már nem csak a tényeket rögzíti, hanem értékel, kezd önálló véleményt kialakítani tapasztalatairól.
Az elbeszélés itt már rövidebb távot fut át és meghatározó szerepet kap a jelenetezés. Köves nyelvhasználata is filozofikusabb, értelmezőbb, felnőttesebb. Már nem csak a tényeket rögzíti, hanem értékel, kezd önálló véleményt kialakítani tapasztalatairól.
A regény
története során a főhős magatartása, világlátása és erkölcsisége is formálódik.
Világképe eleinte túlzottan leegyszerűsítve két pólusú: az eszmélkedésének
elején még minden fordulatot természetesnek fogad el. Még a negyedik részben is
a szerencse- balszerencse dimenzióban értékeli az eseményeket. Életbizalma még
akkor sem hagyja cserben, amikor a rabruha kiosztásakor rászakad a valóság, de
itt az iskolára visszaemlékezve már elkezdődik a meghasonlás folyamata. Okokat
még mindig nem keres, csak jó rabként túl akarja élni a hétköznapokat. Csak a
hetedik részben adja fel túlélési ösztöne.
A műfaji
meghatározás nem egyértelmű, hiszen láger regény, nevelődési vagy tudat regény.
Köves nevelődése negatív előjelű, hiszen nem emberileg fejlődik, csak egyre
jobban igazodik a körülményekhez. A regény egyik leggyakrabban használt
kulcsszava az, hogy: természetesen. Köves természetesnek fogadja el a fasiszta
gépezetet és csodaként az emberiség gesztusait, a Buchenwaldi orvosok életmentő
tetteit.
A főhős
elvált szülők gyermeke, ezért sehova se tartozónak érzi magát már a láger előtt
is. Idegen a zsidók között is, hiszen nem tud héberül. Zsidó a magyarok közt,
nem zsidó a zsidók között. Ez az idegenség a regény végén is megjelenik. Itt
már elutasítja az újságíró szemléletét, éppúgy, mint Fleischmann bácsiék
világfelfogását. A regény végére egy tudatosan kereső önmeghatározó személyiség
lett. Ezért értheti meg az olvasó a regény utolsó mondatait, ahol Gyuri azt
mondja, hogy neki a koncentrációs táborok boldogságáról van mondanivalója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése