9. tétel: Móricz Zsigmond újszerű parasztábrázolása novellái tükrében

Móricz Zsigmond (1879 – 1942) a nyugat első nemzedékének kiemelkedő prózaírója.

A Szatmár megyei Tiszacsécsén született, egy 300 lelket számláló kis falu talán legkisebb házában. Szegénységben életek, a kilenc gyermek nevelése hatalmas anyagi terhet rótt a családra. Az apa vállalkozásai sorra balul ütöttek ki, ezért a család teljesen tönkrement. Az ekkor hat éves Móriczcal és testvéreivel együtt Prügyre költöztek. 1890-ben Móricz a nagyhírű debreceni református kollégiumban kezdte meg gimnáziumi tanulmányait. Itt eminens tanuló volt. A gimnázium negyedik osztályát Sárospatakon kezdte (szülei oda költöztek). Nagy hatással volt rá a költészet (Edmondo de Amicis, Csokonai), tanulmányait elhanyagolta. Ezért anyai nagybátyja magával vitte saját iskolájába (Kisújszállás), és itt fejezte be jó minősítéssel. Ezután csupa nyugtalanság, hánykódás az élete. Joghallgató, óraadó tanár, bekerül Az Újság szerkesztőségébe a gyermekrovathoz. Népdalt és népmesét is gyűjt a Kisfaludy Társaság megbízásából. Egyetemi tanulmányait nem fejezi be. Házassága börtön volt számára, de egyben ihlető, fegyelmező erő is: az állandó belső feszültség sarkallta az írásra. Felesége képtelen volt a megalkuvásra, örökké féltékeny volt, emiatt kétszer követett el öngyilkosságot, másodjára sikerült is neki. Az első sikert hozó novellája a Hét krajcár, ami a Nyugatban jelent meg (1908).

Írói pályáját a Nyugatban kezdte. Előbb naturalista, majd a kritikai realista irányzat kiemelkedő képviselője volt. Elbeszéléseiben és regényeiben, majd drámaírói munkásságában a magyar élet minél teljesebb bemutatására törekedett. Jellegzetes műfajai a novella és a hosszabb elbeszélés, a regény, a társadalmi dráma, a vígjáték (Sári bíró). A tanulmány és az esszé műfaja is megjelent életművében. Jelenetős irodalomszervező és szerkesztői tevékenysége is, rövid ideig Babitscsal együtt a Nyugat szerkesztője, majd Kelet Népe néven folyóiratot alapított, ezzel vált a népi írók csoportjának szervezőjévé és vezéralakjává.

Parasztábrázolása a novellák tükrében:

Móricz korai elbeszélései (’10-es évek) azért keltettek nagy feltűnést, mert a magyar falu életének újszerű, valósághű ábrázolását adják. Szakított a parasztság idillikus, romantikus ábrázolásával, feltárta a falun belül megfigyelhető ellentéteket, a falusi szegénység és a gazdag parasztok szembenállását, s bemutatta a földesúr és a vele szembenálló, földért harcoló parasztság világát is korai elbeszéléseiben. Zola naturalista szemléletmódjának és stílusának a hatását fedezhetjük fel. A naturalista író az ember ösztönéletének majd a nyomornak részletező bemutatását adja. Stílusára jellemző az élő beszéd fordulatainak alkalmazása, Móricz írásában a tájszavak és a tájnyelvi ejtést utánzó helyesírás a naturalista stílus legjellemzőbb jegyei. Elbeszéléseire a drámaiság jellemző. Kevés az elbeszélő és leíró elem. Az elbeszélések főleg párbeszédekre épülnek. A drámaiság másik forrása a kiélezett konfliktushelyzet, ami minden elbeszélésének meghatározó eleme.

Az 1908-ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellájával szinte berobbant az irodalmi élet első vonalába. (A hagyomány szerint második kisfia koporsójánál írta meg a történetet.) A Hét krajcár még kötődik bizonyos fokig Mikszáth elbeszélő stílusához. A szegény asszonynak és kisfiának története, a falu reménytelen szegénységét mutatja be, s a szegény ember hősies helytállását. Megjelenik a szegények közötti szolidalítás is, pl. a koldus és a szegény asszony ábrázolása. A szöveg végül is tragédiával végződik, mert mire meglesz a hét krajcár, addigra besötétedik, és olajra nincs pénzük.

• Elbeszélésmód: emlékszerű képek à elbeszélő: gyermek, E/1 (nem valódi emlék!)
• Gyermek:
• Nem látja úgy az összefüggéseket, mint egy felnőtt à nem érzékeli az élet tragikumát
• Jelenben él à nincs idő és szenvedéstudata
• Világképe: egységes, bonthatatlan – mindent élőnek tekint; élete: a játék à feloldja a belső feszültségeket, belső terheket
• E/1: hiteles, személyes, érzelmileg telítettebb à belső ábrázolás
• à kettős tükrözés (felnőtt reflektálása)
• szélsőséges alaphelyzet: nincstelenség à az anya a tragikumot átfordítja játékba a gyermek számára à idilli, örömteli helyzetet teremt à anyai szeretet, lelki erő, nagyság megnyilvánulása
• meglepő fordulat: koldus megjelenése à emberi részvét, sorsközösség: ő ad pénzt az asszonynak (emberi nagyság!)
• végső fordulat: vér – leplezhetetlen, feloldhatatlan tragikum, amit már nem lehet a játék világába áttenni
• à bár művei sokszor naturalisztikusak, mégis próbálta megjeleníteni a lelki, és az emberi nagyságot, minden nyomor, tragédia mellett. Olyan páratlan légkört teremtett, amelyben egyaránt érezzük az idillt és a tragikumot.  Drámai erejű elbeszélései, új hangvétele egy csapásra híressé teszik. Barátja, Ady is fejet hajt nagysága, alkotásának súlya előtt:

„Az ő ereje a magyar földrengető erő, amely után rémület, de életújulás, építés és szépség következik… Aki olyan lávát önt, mely humusszá válik”

Az 1909-ben megjelent Tragédia című novella címe műfajt, illetve esztétikai minőséget jelent. A klasszikus tragédiában a köznapi mértéket meghaladó hős küzd a köznapi mértéket meghaladó értékekért, mely értékek a tragédiában általános emberi értékként mutatkoznak.

Ebben az elbeszélésben a szegény ember és a gazdag paraszt kibékíthetetlen ellentétét jeleníti meg. A napszámos, aki egész életében éhezett, gyűlölettel tekint a gazdára, aki éhbérért dolgoztatja, hallatlan bosszú munkál benne, de mivel csak egyetlen dolog érdekli – az evés –, a bosszút is csak egyféleképpen tudja elképzelni, ki akarja enni a vagyonából Sarudyt, a gazdag parasztot. A gazda lánya lakodalmára meghívja a napszámosokat, Kiss János egy napon és egy éjszakán át készül a bosszúra, elérkezik a lakodalom napja, és Kiss János már a második fogás után rögtön jóllakott. Kétségbeesett gyűlölettel tömi magába az ételt, küzdelme az étellel halállal végződik. Úgy halt meg, ahogy élt, senki nem veszi észre. Groteszk befejezés ez, Kiss János egyszerre nevetséges és tragikus alak, harcot vív, a szegény ember harcát a gazdag ellen, de a harcnak egy kicsinyes és nevetséges módját tudja csak választani, az evést. Életét egyetlen ösztön irányította, az éhség, nincsenek érzései, gondolatai, egész élete csak az éhezés körül forog. Kiss János alakjában a nyomor jellemtorzító hatását ábrázolta Móricz. A novellát a drámai szerkesztésmód jellemzi, az eseményeket másfél napba sűrítette az író, a főszereplő életének sorsdöntő fordulatát mutatja be, de tömör utalások segítségével megismerteti az olvasóval előéletét, családi körülményeit is. A naturalista stílus módszerét alkalmazza az író, tájszavakat használ, tájnyelvi kiejtést utánzó helyesírást alkalmaz.

 Kiss Jánosnak még a vágyai sem lépik túl az ösztönélet szintjét, bukása és halála éppoly kisszerű és észrevétlen, mint élete. Az éhség, melyet nem csupán biológiai–élettani szempontból értelmezhetünk, hanem jelképesen is, a korai Móricz-novellák egyik jellegzetes motívuma (Egyszer jóllakni).
Az 1916-os Szegényemberek című novellában a paraszti nyomor ábrázolása a háború embertelenségének bemutatásával párosul. 1916 karácsonyán jelent meg. A cím utal a szociális szegénységre, mélyebb értelme: a háborúnak kiszolgáltatott emberekről szól, és arról, hogy mivé teszi a háború az embereket: nem csak fizikailag, hanem lelkileg is tönkreteszi őket. A mű főszereplője egy névtelen katona (azzal, hogy nem ad neki nevet, általánosít!) 26 hónapos frontszolgálat után 28 napos szabadságra jön haza. Megpróbálja a lehetetlent, ennyi idő alatt előteremteni családjának a tél átvészeléséhez szükséges pénzt. Ám hamar felismeri, hogy erre képtelen.

I. rész: Bemutatja a katonát és a család helyzetét. Kiderül a katona és egy másik napszámos beszélgetéséből, hogy a háború során civileket is megölt: egy lányt. Ennek a körülményeit is részletesen leírja Móricz. Az is kiderül, hogy ezután az egész családot kiirtották. Ez egy előrevetített motívum, ami utal a gyilkosságra. A katona előre eltervezte a rablást, úgy akar alibit szerezni, hogy egy órával többet mond a társának, ezzel Móricz kiemeli, hogy egy primitív, egyszerű gondolkodású ember. Kettős késztetés hajtja a pénzszerzésre:

1. Szociális: család helyzete, és hogy csak néhány nap áll rendelkezésére
2. Ösztön: háború. Úgy készül a rablásra, mint egy támadásra.

A háborús élményeket is naturalisztikus részletességgel írja le. Megfogalmazza a háborús törvényt: „Nincs most se törvény, se igazság!”.  Az erkölcsi értékek a visszájukra fordulnak. A házhoz közeledve megtorpan, mert hiányzik a „kommandó” (parancs). Az utolsó erőfeszítést újra a háborúból veszi: úgy tör be a házba, mint támadáskor a háborúban.

Tetőpont: gyilkosság. Úgy hajtja végre a gyilkosságot, mintha háborúban lenne. Megöli Vargáék kislányát és a gyerekekre vigyázó nagyobb szomszéd lányt, akik otthon maradtak, míg a szülők elmentek a vásárra. Mind a két gyilkosságot részletesen leírja, de utal arra, hogy jólelkű ember (a véres cumit beteszi a csecsemő szájába). Míg a háborúban büszkeséget érzett, most nem. Skizofrén állapotban van.

II. rész: Hazatér, elmennek a feleségével a vásárba. Felesége rájön, hogy megváltozott az ura, ez már nem azaz ember, aki elment a háborúba. A fia előtt ugyanolyan primitíven akar hazudni, mint az alibinél. A kisfiú látja, hogy az apa keze véres, mire azt mondja, hogy hiszen a gyerek vágta meg magát, ez a kisfiú vére. Amikor beköti a gyerek kezét, arra utal, hogy a valóságérzetét már teljesen elvesztette. A bűntől úgy próbál szabadulni, hogy bevallja feleségének, ezután megmosdik (lemossa a bűnt). Ezután indulnak el a vásárba. Eddig csak emlékezett, de most már el is játssza a háborús eseményeket. Felesége rájött, hogy elvesztette a józan eszét, ezért úgy bánt vele, mint egy gyerekkel. Katona: „Nem a muszka van a másik parton, a másik parton vannak a gazdagok!”

A vásárban a gyerekeknek vesznek ajándékot, és egy ásót, hogy a feleség tudjon boldogulni.

III. rész: Hazatérés. Itt már egyértelmű, hogy tudathasadásos az állapota, mert az jut eszébe, hogy az ő gyerekeit nem fenyegeti veszély, mert ő nincs ott. Amikor belép a kapun, és meglátja a csendőröket, megnyugszik. Amikor a fia akaratlanul feladja a csendőrök előtt (elmondja, hogy az apja bekötötte a kezét, pedig nem is az ő keze volt véres, hanem az apjáé, akkor is szeretettel nézi a gyereket, és ezután bevallja a gyilkosságot. A végén Móricz összefoglalóan leírja, hogy a háború tette gyilkossá. Móricz felmenti, mert nem gyilkosként, hanem apaként lép ki a kapun.

A Vargáéknál elkövetett kettős gyilkosság nem csupán és nem elsősorban a szociális nyomor következménye, hanem a háború tudatromboló hatásáé. A novella hőse nem tud eligazodni a szabad és a tilos, erkölcsös és erkölcstelen összekeveredett értékrendjében.

A Barbárok (1931.) Móricz egyik legkiérleltebb művészi teljesítménye. Kései elbeszélései közé tartozik, ezt szokták filmnovellaként is emlegetni, mivel Móriczra a ’30-as években nagy hatással volt a filmművészet. Filmszerű megoldásokban jelenít meg egy pusztai történetet. Balladás hangon, népmesei motívumokat is felhasználva, tragédiát idéző szerkesztéssel mesél el egy epizódot a rideg pásztorok életéből. Sajátos, öntörvényű világban élnek, távol minden civilizációtól. Az elbeszélés dialógusokra épül, rövid leíró és elbeszélő részeket alkalmaz az író.

A novella három része a drámai események három "felvonása". Az első és az utolsó rész legfeljebb pár órát, a középső több mint egy évet ölel fel. Az első fejezet tele van feszültséggel.

 Az első rész, az első szerkezeti egység Bodri juhász meg a kisfia megölése, kegyetlenül meggyilkolták a vendégségbe érkező juhászok, és elhajtják 300 birkáját. A két vadember a rézzel kivert szíj megvásárlása ürügyén köt bele Bodri juhászba, aki nem akar megválni tőle, mivel magának és a fiának készítette. A hirtelen beállott sötétségben pillanatok alatt zajlik le a kettős gyilkosság.

A második rész központi alakja az asszony, a meggyilkolt juhász felesége, aki ételt és tiszta ruhát hoz. Nem találja a férjét, elindul a pusztába megkeresni férjét és fiát Ez a rész bizonyítja, hogy a kultúra alatti létben szépségek is vannak: az a fekete asszony, aki tíz nap múlva fehér vászonruhában keresi emberét, a hűség megtestesítője. A veres juhász félrevezető hazudozásai nyomán elindul "napszállat felé", hogy megkeresse férjét és fiát. Télire hazamegy falujába, de tavasszal újra kimegy a nagy vadkörtefához, s nem tud elszakadni attól a helytől, ahol az ura legeltette nyáját. Augusztusban a puli fia talált rá a sírra, s az asszony tíz körmével kaparja ki szerettei holttestét. Férjének nyakán volt a rézveretes szíj. Ezzel, és a gyilkosság hírével megy el Szegedre.
A harmadik rész az asszony fáradhatatlan kutatásának eredményéről szól, hogy megleli az ura és fia holttestét, és feljelentést tesz. A veres juhászra lassan rengeteg lopás és gyilkosság igazolódott, de a Bodri juhász meggyilkolását nem vállalja. Makacsul tagad, mert érzi, hogy ez volt élete legnagyobb bűne. A vizsgálóbíró ugyanolyan nyelven beszél, ugyanolyan kifejezéseket használ, mint a veres juhász. Nagyon jól ismeri a pusztai emberek lelkivilágát, babonás hiedelmeit. S ezt kihasználva akasztja a rézveretes szíjat a kilincsre, s végül ez töri meg a rablógyilkost: mindent beismer, mert primitív ember lévén, félt az áldozat szellemének visszatérésétől.

A mű két központi helyén a címben, illetve a novella utolsó mondatában hangzik el a kulcsszó, barbárok. A bíró lassan, eltűnődve mondja a távozó ember után: "Barbárok". A természetes igazságérzet ítéletét mondja ki a bíró: nem az indulat szülte, inkább a szomorúság. A gyilkosok olyanok, mint a vademberek, de nem minden pusztai ember ilyen, hiszen pl. a meggyilkolt Bodri juhász vagy a felesége magatartásában sok az értékes tulajdonság. Őket rokonszenvesnek találjuk, részvéttel figyeljük. A gyilkosokat embertelenségükért elítéljük. A pusztai ember babonás hite is megfigyelhető a zárójelenetben, a makacsul tagadó gyilkos mintha a halottak bosszúját látná a szíjban, megtörik és ráébred rettenetes bűnére.

A rézveretes szíjnak jelképes szerepe van. Az első részben az aljas gyilkosság ürügye, és Bodri juhász lelki gazdagságának, művész hajlamának bizonyítéka. Az első rész végén a szíjat Bodri nyakára tekerve húzzák a gödörbe a holttestet a gyilkosok. A második egységben a durva lelkületű veres juhász lelkifurdalásának jele: maga tereli a szót a szíjra, amelytől semmiképpen sem akart áldozata megválni. Egyben a bűntény bizonyítéka is ez lesz, s a vallatás során az igazság diadalát jelképezi.