Oldalak

2017. június 17., szombat

Varró Dániel válogatott versek

Varró Dániel versek
E-mail
Hát el vagyok egészen andalodva,
és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
mióta éjjelente, hajnalonta
veled titokban ímélezgetek.

Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
és az se baj, ha nincsen ékezet,
csak kebelembe vésődjék e négy szó,
hogy: Önnek új levele érkezett!

Az egész világ egy linkgyűjtemény,
az emberek, a tárgyak benne linkek,
bárhova kattintok, te tűnsz elém,
te vagy felvillanó websiteja mindnek.

Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.
Föltettem háttérnek a képedet,
s míg körülöttünk szikrázik a chat room,
látlak, miközben vakon gépelek.

Hiába nem láttalak még, az embert,
ha minden betűd mégis eleven,
ha érezlek, mint kisujjam az entert,
van nulladik látásra szerelem?
Őszi szonett
Fölkél a nap, az asztalon fanyúl.
Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
de október van, nyirkos és sötét,
az Úr kihörpölé arany sörét.

Arany sörét kihörpölé az Úr,
várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
de október van, undok és vizes,
az asztalon fanyúl, leszáll az est.

Leszáll az est, az asztalon levél,
azt írja, vártalak, hova levél?
Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,

az asztalon pohár, levél, fanyúl.
Október van, se fény, se árpalé,
arany sörét az Úr kihörpölé.

Varró Dániel: Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni,
leírod, aláhúzod, kiragasztod,
szamárfülecskét hajtogatsz neki,
kisimítod, odateszed a székre,
az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
elalszol, elfelejed, hirtelen
eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
a szíved közben össze-vissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,
kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
mikor megnyugszol, akkor veszted el.
ÁTOK
Fogad, miből hiányzik egy darab,
romoljon, vásson el, ha mást harap.

A percben, ahogy másra néz nevetve,
hályog boruljon mind a két szemedre.

Ha másnak domborul ki zsenge halma,
fonnyadjon el a melled, mint az alma.

Nyálad, ha szádra másik száj tapad,
apadjon el, mint eltévedt patak.

Nyíló öled, ha mást szorítsz karodba,
korhadjon el, mint férges fának odva.

A szíved, mint a megszáradt perec,
törjön ketté, ha véle mást szeretsz.

SMS-VERSEK
sms
azt írom + most 1 smsbe
hogy beléd vagyok kedvesem esve
vágyak dobálnak partra kivetnek
billentyűzárát oldd ki szívednek
sms #2
ó künn a hó a fákra es
máris hiányzol drága S
e szív csak érted esdekel
jó lesz beszélni este tel
a hó a szív oly olvadé
csókol körülkarolva
sms #3
(a szerelem hálójában)
szívünk a gépek hálóján remeg
én Tom vagyok te Meg
bár csüggenénk a természet csecsén
én Tarzan te Jane
sms #4
itt állok én e kerge hős
kabátom vízlepergetős
a szmájli számra ráfagyott
ha nem szeretsz hát ne szeress
ez itt csak egy teszt sms
hogy nyomkodom tehát vagyok
sms #5
1 gondolat bánt engemet
kigomboljam az ingemet?
csupán ha gomb lesz 2 szemed
az én szemem pedig mit lát a luk
s magamra gombolhatlak általuk
sms #6
hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker
nem áll rendelkezésre több csak 160 karakter
(Szívdesszert)
BESZEPTEMBERÜLT KEDVES GYEREKEK

Ki farát egész nyáron csak vakarta,
és feszt moziba járt meg aquaparkba,
no, annak mondom, nincsen több gagyi,
tévénézés, hassüttetés, fagyi,
a strandon nem lehet tovább időzni,
mert véget ért a nyár, és itt az ősz, ni.
Beszeptemberült kedves gyerekek,
ideje megvenni az iskolaszereket.
Na most, hogy mit meg hogy, ez az,
amin lendít e magazin elég sokat,
hogy segítse az iskolásokat.
Megmutat nektek mindent, mi ma dívik,
komputertől az elefántradírig,
a modernt is, nemcsak a hagyományost,
mert új idők járnak már nagyon ám most.
Nem úgy van ám, hogy az ember csak
rábízza magát az Ápiszra,
vesz rajztáblát, pár hurkapálcikát,
és ha mamád a bolton átcibált,
hát akkor már minden feltétel adva,
és be lehet ülni az iskolapadba.
Például kell lenni gépnek, számítónak,
manapság állítólag.
Nem ám füzetek, tollak
(amik régen elegek voltak)!
Aztán, ha mindent jól összegyűjtött a markod,
még be kell rendezni az iskolasarkot.





BOLDOGSÁG

A tévéhez leültünk
megnézni azt a filmet,
miről a műsorújság
megírta, hogy nagyon sok
vér fog majd folyni benne,
és ennek mind a ketten
örültünk, mert szeretjük
a filmeket, amikben
nagyon sok vér folyik. Te
két fázós lábad akkor
pólóm alá bedugtad,
kis talpad ráhelyezted
kövér, meleg hasamra,
úgy néztük ezt a filmet,
pisztáciát is ettünk.
De gyorsan elfogyott, és
félóra múlva kábé
szép, szőkített fejecskéd
a mellkasomra tetted,
én kissé hátradőltem,
a vállad átkaroltam,
és elnyomott az álom.
Most arra ébredek fel,
hogy vége már a filmnek,
a farpofák sajognak,
jól elzsibbadt a lábam,
és el van gémberedve
a vállam is rohadtul,
fejem nem dönthetem meg,
nincsen mögötte támasz,
valami ócska pornót
sugároz a csatorna,
éjfél is régen elmúlt.
A távirányitóért
nyúlnék, de el nem érem,
van egy pohárnyi kólám,
miből kiment a szénsav,
de azt sem érem el, mert
te rajtam fekszel éppen,
szemed becsukva tartod,
a szád kinyitva félig,
meleg fuvallatocskák
szállnak nyakamra onnét.
Kívánhatnék-e többet?



JANUÁR
Az óév, íme, por és hamu már,
elolvadt, mint a nyugati boszorka,
latyakba tapicskol a kis Január,
a cipőt meg a zoknit is összekoszolta.
Fehér ma a föld és sáros a láb,
maszatút barnállik utána a hóból.
Egy tejbegríz ez a téli világ,
s lábunk nyoma rajta sok kakaópor.


MOZI

Gyere, nevető szemü,
airwaves-es leheletü!
Bús lovagod ma terád vár
egyedül a pattogatottkukorica
szagú moziban, ahova csupa pár jár,
lépkedek ide-oda idegesen én itt, jaj,
úgy tépi a szívemet a szerelem is,
ahogyan a jegyeket a nénik.
Gyere na, hisz íme, a Nap kisütött kint,
fűt a tavasznak a láza,
vége a télnek, a depinek, a lomb is zöld,
és tele van a pláza.
Gyöngy vagy a sok bizsu-cicababa közt te,
mennek már odabent, gyönyörűm
az előzetesek, nosza, jöszte!
Kukorica, perec és a kóla kezünkbe,
zsebembe jegyért kotorászom,
így be a sor közepére, amíg megy
a halivudi jelenet a vásznon;
és míg könnybe a mozi szeme lábad,
lerúgod a papucsodat, és
a puha szék tetejére teszed föl a lábad.
Betege vagyok a szerelemnek,
a vágynak, az érintésed is éget,
amikor a kezem és a te kezed is
ugyanoda nyúl be a kukorica végett.
Fölhevít, és amikor elveszed, űrt hagy,
nem tudok én ma a filmre figyelni miattad,
olyan gyönyörű vagy.
Szép a te szemed, ugye tudod, és a szád,
és szép a te fogad és a nyelved,
amivel a popcornt ízleled,
amit a te szép kezed a zacsiból elvett;
legurul a nyakadon a kukoricamorzsa,
elnyeli ott ez a kis szakadék,
a halálban is édes a sorsa.
Két kibújó telihold a trikód
ködleple alatt a te melled,
barna, akárcsak az alkonyi fény a te bőröd,
a szoliban ilyen lett.
Jaj, milyen oktalan állat az ember,
vágy az ölében örökkön dudorodik,
és a szíve teli szerelemmel.
Cicamica, mit tegyek, annyira édes,
a mosolyod, akárcsak a kóla.
Édes a szerelem, a vágy lólába
ha néha kilóg is alóla…
Baromira gagyi ez a jelenet is éppen,
gyere szerelemnek örülni,
hajoljál össze te velem a sötétben.




A szemeid
“Szeretlek, mert oly szép szemed van,
Hogy nappal van, hol az ragyog;
Még a lelkemben sincsen éjjel,
Pedig én oly sötét vagyok!”
(Vajda János)

Ezt a verset a szemeidről írom, – amikre nincsen írom, – és amiktől olyan szép és nagyszerű vagy, hogy melletted minden csúf és nagyszerüetlen, – hiszen a napra lehet nézni, de rád… csak UV-szűrős napszemüvegben. – Ó, azok a lábról levevésre – kevéske – szempilla verdesést bevetve máris – ideális, – és, ha összezördülünk bután mi, – veszekedés utáni, – két, ártatlanul felhúzott szemöldök – által felöltött – bűnbánó tekintet – segítségével kikényszerített – engesztelésre egyaránt remek – szemek! – És ó, azoknak a szemeknek barnasága, – amitől az ember kapható lesz minden marhaságra… – Például olyasmi felé terelnek, – hogy ugyanannak valljak kétszer is szerelmet, – másodszor pont annyira begőzölve, – mint előszörre, – mikor más szögben állt még a kanapé – mert a tévé nem került még át a másik fal elé, – és nem volt rajta még – az a sárga pléd, – hogy ne látszódjon a sok kutyahúgy, – de mindezek dacára ugyanúgy…
Ezt a verset a szemeidről írom, – lakmuszpapíron, – ami az említésedtől kékre színeződik, – őszi mezők így, – mint az a versbeli, francia rét, – annyira kék, – amin a sok szegény, – múltszázadi tehén – kikericset rágott, – ezt a kolhicin alkaloidot tartalmazó virágot, – ami, a költő valahogy elintézte, hogy késő őszig nyíljon, – bizonyos Guillaume, – aki maga is megmérgeződött ebben a valós élményt szabad asszociációkba oldó, minden központozást nélkülöző, de teljesen dalszerű versben, – semmivel sem – járt jobban, mint a sok versbeli marha, – csak őt a kedvese szeme mérgezte meg, ami kék volt, mint a rét, nem úgy mint a tied, ami barna, – ez is jó példa arra, – hogy aki túl sokat néz egy nő szemébe, annak lakolni kell, – szegény Apollinaire…
Ezt a verset a szemeidről írom, – bevetve sok manírom, – ahogy a fönt már ismertetett módon – ódon – bükkbútor barnaságú szemedet – te is beveted, – ha az alkalom itt van, – amiben nincs annyi méreg, mint a kolhicin alkaloidban, – de valami van benne, amitől az ember óhatatlanul – bódulatba hull, – és hiába tudom például, hogy nem vagy te szende, – amikor nézel rám nagy őzikeszemekkel, akkor ez nem jut eszembe, – sőt, akkor vagyok őszinte, – ha azt mondom, hogy szinte – mindent elfelejtek ilyen esetben, – például a múltkor, mikor a dühtől egészen kiveresedtem, – és nem volt az idegállapotom se kifogástalan már, hanem gyatra, – mert arról volt szó, hogy hazajössz hatra, – és dévédézünk, – vagy ha lesz valami a tévében, akkor tévét nézünk, – de még fél kilenckor nem volt se híred, se hamvad, – nem jött tőled egy nyamvadt – sms se, vagy bármi, – és én arra gondoltam, hogy bezzeg te hogy utálsz várni, – és hogy a beléd vetett bizalmamon most esett egy nagy csorba, – és a telefonod is ki volt kapcsolva, – és aztán aggódni kezdtem, hogy valami baj történt, és azért nem sikerült hazaérned, – na és az a lényeg, – hogy végül meglettél, mert sikerült felhívnom valakit, aki tudta, hogy hol vagy, mert hogy vele voltál, – és adott, és te csicsergő hangon beleszóltál, – konkrétan azt kérdezted, hogy “mi újság?” – amitől felhorgadt bennem a sértett hiúság, – és miután motyogtam valamit kínomban, – a telefont kinyomtam, – és elviharzottam a lakásból dühömben, – de nem is ezt akartam mondani különben, – hanem hogy miután hergeltem magam hosszasan, – és visszamentem végül olyan bosszusan, – mint egy robbanás előtt levő reaktor, – te akkor – ott álltál az ajtóban a lehető – legártatlanabb arccal, egy fejre tehető, – plüss szarvas- aganccsal a fejeden, – amilyet csak rosszhírű helyeken, – vagy vidám szilveszteri partikon viselnek, – és ami mindenki máson iszonyú idétlenül áll, de a te fejeden igéz és bizserget, – hogy az se tudjon rád haragudni, aki különben akarna, – és csak néztél rám azokkal a barna – plüssszarvasszemeiddel, – és hidd el, – nem az volt, hogy megenyhültem volna, vagy ilyesmi, – csak mindenestül átjárt a semmi.
Ezt a verset a fejre tehető, plüss szarvasagancsaidról írom, – amikre nincsen írom, – és amiket, mint mindent, mit szép kezed magadra feltesz, – életre keltesz, – ahogy az egyszerű dalformát keltette életre az a száz évvel ezelőtti Guillaume. – És ezt a verset a szemeidről írom, – amikbe ha az ember kissé beleréved, – elpárolog belőle a méreg



.
Varró Dániel
Feleségem ha felmegy a facebookra
Feleségem ha felmegy a facebookra,
ott a seggét mindenkinek szétrúgja.
Jaj annak, ki arra bármit nyelvtanilag helytelenül riposztol,
mit az én kis feleségem a facebookon kiposztol!
Harciasan népnevel és hitoktat,
szellemi és nyelvi fölényt fitogtat,
nem tűri, hogy egyetlen kis vesszőhiba megtorlatlan maradjon,
notórius nyelvtannáci az én édes galambom.
Bámulom őt szerelemtől kamaszon,
feleségem virtuális amazon,
pengeéles szarkazmusát feje fölött suhogtatva lépeget,
és
mellékesen megnézi a vicces cicás képeket.
Feleségem monitorján három csetbox van nyitva,
boldog, kinek küld egy szmájlit kék-fehér kis ablakába kattintva.
Én meg csak itt búslakodok magamba,
senki nem ír az üzenőfalamra,
úgy kisírom emiatt a szemeimet, kisangyalom, reggelre,
hogy
a facebookon még a saját asszonykám se taggel be.

Randi
Kimondok minden mondhatót
(a fecsegésben annyi báj van),
de bárcsak arra volna mód,
hogy mibenlétem konstatáljam.
Meg a te mibenlétedet.
A csíkos kabátot, a kesztyűt,
a szipli-szeplős részeket
a soha-már-be-nem rekesztjük
röhincsélések tetején
(hogy nem potyog nyakadra egy sem?)
vagy azt, hogy ez a te meg én
végsősoron mit is jelentsen.
Hogy a sok pusziból mi lett.
Hogy van-e közös mibenlétünk.
Hogy véletlenül vagy direkt
van az, ha egy ütemre lépünk.
Hogy akkor ez most szerelem
(tudod, a soha-el-nem-válunk
én-csak-veled-te-csak-velem)
vagy egyszerűen csak úgy járunk?