17. tétel: Shakespeare: Rómeó és Júlia

  

Shakespeare az angol irodalom és talán egész Európa legnagyobb reneszánsz kori drámaírója. Az ő ideje alatt vált a dráma az angol irodalom vezető műnemévé. Anglia gazdasági sikerei, az átmeneti nyugalom, ami Erzsébet királynőnek volt köszönhető sokat segített a tudományok és a kultúra fejlődésében.

Shakespeare élete (1564-1616), munkássága

Shakespeare életéről nem sokat tudunk, az adatok hiányosak és gyakran pontatlanok. Születési helye Stratford-upon-Avon, egy falusias kisváros. Shakespeare 18 éves korában, 1582-ben vette feleségül a nála 8 évvel idősebb Anne Hathawayt, akitől három gyermeke született. 1585-86 táján hagyta el családját, és Londonba költözött. Itt kapcsolatba került a színházzal, s egy 1592-es adat már sikeres fővárosi színészként és drámaíróként említi. Az 1599-ben épült. Globe Színháznak főrészvényese volt, s időközben meg is gazdagodott. 1607 után felhagyott a színészi mesterséggel, s egyre több időt töltött Stratfordban. Utolsó éveiben már elzárkózott a világtól, s szülővárosában halt meg, a hagyomány szerint  születésnapján,1616-ban.
Eleinte régebbi darabok átdolgozásával foglalkozott, de pályakezdésének művei is jórészt átdolgozások. 37 színművet, 154 szonettet és 2 elbeszélő költeményt írt.

Három alkotói korszaka:

1)     1590-es évek: királydrámák korszaka – 2., 3. Richárd, 4., 5., 6. Henrik (a 8. Henrik nem tartozik ide) + Rómeó és Júlia, Szentivánéji álom, Vízkereszt, Ahogy tetszik.

2)     1600-1612/13: nagy tragédiák korszaka – Hamlet, Lear király, Antonius és Kleopátra, Macbeth, Othello.

3)     1613-1616 † - színművek korszaka – tragédiának indulnak, de elhárul a konfliktus és jó vége lesz: Téli rege, Vihar.

A reneszánsz színjátszás előzménye a középkori színjátszás:

Szekereken liturgikus, szakrális témákat dolgoztak fel, a templom előtt v. a főtéren adták elő. Hosszú művek nagy díszletekkel.

A színpad szimultán technikával ábrázolta párhuzamosan a mennyet, a földet és a poklot.

Színpadtechnikák:

·            Processziós: több színpad, a közönség jelenetenként vándorolt

·           Kocsi színpad: itt a színpad mozog

·           Szimultán: 3 részre tagolt színpad: menny, föld, pokol.

Előadások témái:

·         Misztérium játék: 1-1 bibliai történet

·         Miráculum (csoda): szentek élete, tanulságként a közönségnek csodákkal.

·         Moralitás: a szereplők 1-1 jellemvonást testesítenek meg, erkölcsnemesítő cél

A reneszánsz színpad és dráma jellemzői

A színház melyben Shakespeare oly sokat alkotott, és amelynek egyik főrészvényese volt,  a Globe színház – mely tipikus példája a reneszánsz színpadtechnikának. A kívülről nyolcszögletű, belülről kör alakú épület némileg követi a szimultán színpad jellegzetességeit. A három részből álló színpadrendszer első egysége meglehetősen nagy volt, ez volt alkalmas nagy tömegek megmozgatására.

A színpad fölötti felső részen erkély és bástya jeleneteket adtak elő. A harmadik, hátsó rész az épületek szobáiban történő események bemutatására volt kialakítva. Nem voltak viszont díszletek és a művek nem voltak felvonásokra bontava, viszont színek illetve jelentetek voltak, melyek váltakozását a szereplők számának változásában lehetett érzékelni.

Kizárólag férfi színészek játszottak, igen jellegzetes volt a művekben újra és újra feltűnő tipikus alakok, mint például a dajka vagy a cselédek.

A hármas egységet tér, idő, cselekmény sokkal szabadabban kezelték, mint mondjuk Moliére korában. Shakespeare drámái sokszor éveket foglalnak össze, nem 1 napot és sok a helyszín.

A reneszánsz drámában a hangnem, a stílus változékony volt: tréfástól pajzánon át magasztos és fennkölt is lehetett.

Az angol drámát az tette naggyá, hogy nem alkalmazkodott semmiféle merev szabályhoz, elvetett mindenféle kötöttséget, kialakított egy sajátos dramaturgiát.

Rómeó és Júlia (1594-96)

A szeretet és a gyűlölet a témája Shakespeare fiatalkori művének a Rómeó és Júliának. Valószínűleg 1594 és 1596 körül keletkezhetett. A tragédia középpontjában a szerelem áll, az új típusú reneszánsz által felfedezett és hirdetett testi-lelki viszony. Itt hitvesi szerelemről van szó, ami a középkorban addig ismeretlen volt, hisz a házasságkötés eddig a családok közötti megegyezéseken alapult. A fiatalok akaratlanul is szembekerülnek a régi erkölcsökkel, önkéntelenül is a reneszánsz jellegű szabadságvágy hordozói, hősei lesznek. A főszereplők itt nem átlagon felüli emberek, ábrándos, kamasz, lobbanékony fiatalember az egyik, és egy 14 éves lány a másik. A kettejükben fellobbanó rendkívüli erejű szenvedély teszi őket tragikus hőssé. Már a prológus-szonett is a balsejtelmek atmoszféráját festi fel. A mű egészén végigvonul a halál és a szerelem összefonódása. Shakespeare olyan világot ábrázol, amely halálra ítéli a szerelmet.

Ez az alkotás azért tragédia, mert óriási értékveszteségek vannak benne. Ezek ártatlan emberi életek elmúlása /Rómeó, Júlia, Tybalt, Mercucius, Páris/, illetve erkölcsi vesztességek, mint például a szerelem, a barátság és bizalom pusztulása.

Konfliktus:A két híres veronai család a Capulet és Montague már régóta ádáz ellenségek voltak, de a sors különös fintorának köszönhetően a két család gyermekei egymásba szeretnek. A mű fő konfliktusát az adja, hogy a gyermekek és a szülők akarata összeütközik.

Rómeó és Júlia képviselik az újat, a szabadságot, a reneszánsz eszméjét, akik csak a szokást vetették el, nem az erkölcsöket, hiszen összeházasodtak.

A mű egészét átjárja egy fajta baljós hangulat, ami arra utal, hogy a mű végén tragikus esemény fog történni. Ezt már az előhangból is érzékelhetjük. Ugyanakkor vásári hangulatot idéző, komédiára utaló vonások is vannak. Például a dajka és Rómeó párbeszéde, vagy a dajka Benvolioval és Mercucioval: „vesszeje”, vagy a két család groteszk vitája a mű elején (kard és mankó).

Bonyodalom: ott kezdődik, mikor Rómeó elmegy Capuleték báljába. (Véletlen: az olvasni nem tudó szolga Rómeóval olvastatja el a meghívót!)

A dráma fordulópontja Tybalt és Mercucius halála, amiért Rómeó volt a felelős, és aminek következtében az ifjúnak menekülnie kell.

Innentől fogva már két szálon futnak az események, hisz Veronában és Montavában is egyre bonyolultabbá válik minden. Ez egy tipikus reneszánsz vonás.

Júlia látszólag beleegyezik, hogy Párishoz megy, de még aznap éjszaka megissza a Lőrinc baráttól kapott csodaszert, ami 48 órára alvást okoz, minek segítségével azt akarja elhitetni, hogy meghalt. Megint közbeszól a véletlen: Rómeó nem kapja meg Lőrinc barát levelét, viszont egyik szolgája arról hoz hírt, hogy Júliát eltemették.  Rómeó ezért a kriptában, Júlia koporsójánál kiengesztelhetetlen bánata miatt öngyilkos lesz. Júlia éppen ebben a pillanatban tért magához álmából, és szerelme halála láttán ő is a túlvilágba menekül.

A mű végére egy jellemváltozást észlelhetünk, miszerint a mű elején Rómeó egy fiatal ficsúrként megy be a bálba és Júlia is csak egy kislány volt még akkor, viszont a mű végére szerelmük miatt képesek voltak egymás miatt, egymásért felelősséget vállalni, és tetteikért is felelősséget vállaltak - képesek döntéseket hozni. Így pár nap alatt felnőtté váltak.

A két család ostoba, értelmetlen harcából fakadó vesztességeknek köszönhetően, minden átértékelődött a mű végére. Harc helyett béke lesz a családok között. Ezzel Shakespeare egy olyan gondolatot fogalmazott meg, miszerint a radikális változások bekövetkezésére mindig valami nagy áldozatra van szükség.

A tragédia hatása megrendítő és felemelő, megerősíti bennünk azoknak az értékeknek a tiszteletét amit Rómeó és Júlia képviseltek.

Figyelemre méltó még a tragédia lírai hangvétele, néhol például a hajnali búcsúnál. Továbbá a tragédia nyelvi virtuozitása is jelentős újítás, ez a fiatalok hencegő szócsatáinál észrevehető.

Szereplők, jellemek

JÚLIA, a kamaszhősnő

A színházi gyakorlatban a drámai szende - naiva – játssza, noha jellemének meghatározója nem a szende naivitás, inkább a szenvedély és a józanság együttesében megnyilvánuló bátor őszinteség. Júlia tragédiája a szerelmes lélek története, egyszersmind felnövés- történet: gyermeklány az elragadtatások és megpróbáltatások során küzdeni és áldozni képes asszonnyá érik.

RÓMEÓ, a kamaszhős

A színházi gyakorlatban az amorózó – hősszerelmes - játssza, pedig polgár: mint szerelmese, ő is a polgári házasság hőse és mártírja. Szerepe a Júliáénál nagyobb és cselekményesebb, de figurája halványabb, egyénisége árnyaltabb. Főhőssé a viszonzott szerelem csodája avatja. Érzelmeit követve impulzívan cselekszik, nem tragikus alkat. De a helyzetei tragikusak: kétértelműek. A gyors helyzetváltozások korán érlelik mélázó aranyifjúból felelősséget viselő felnőtté (házasemberré, gyilkossá, bujdosóvá), így tapasztalattal töltekezve, de mégis fiatalos telhetetlenséggel ölelheti magához

MERCUTIO, a tréfamester

Ez a sziporkázóan szellemes, nyughatatlan ifjú – titán – típus a divat diktátora és kritikusa. Itt főként magánszámokkal parádézik a szerelem bűvös körén kívül. Korai vesztével a tragédia visszavonhatatlanságát példázza. Halála a cselekmény fordulópontja, s egyben a fiatal lélek sötét titkának sejtetője.

TYBALT, a bajkeverő

Színházi szerepe szerint õ az intrikus (a kártékony cselszövő). Tevékenysége valóban kárt okoz, de nem alattomosan; nem vezetik önző és aljas indítékok. Éppoly átszellemülten idealista, mint Rómeó, csak ellenkező előjellel: becsület – féltő, vérszomjas gyűlölet megszállottja. Rejtély, hogy fiatal létére miért kötelezi el magát az “ősi” harcnak, ami az öregek közt már lanyhulóban van. Talán mert keresi a helyét, a szerepét, a személyazonosságát, mint a többi fiatal. Öldöklő indulata életkori sajátság, érzelmi és egzisztenciális bizonytalanság tünete. Mint Mercutio izgágasága, ez is rejtetten öngyilkos tendenciájú.

PÁRIS, a férjjelölt

Az atyai tekintélyuralommal szövetkező, magabiztosan agresszív, önjelölt kérő, szerelmi komédia hagyományos intrikusa, rendszerint idősebb ember. Itt: a balvégzetű ifjú csillagok egyike, délceg grófcsemete, akit elszürkít, koravén érdektelenségre kárhoztat az ellenében felragyogó igazi szerelem. Szerencsétlensége, hogy – bár a maga módján ő is szerelmes – erről a szerelemről semmit sem tud, s így még vetélytárs sem lehet, csak kellemetlen betolakodó.

BENVOLIO, a jófiú

A komikai fogantatású aranyifjak egyike, mind között a legkevésbé csillogó. Beszédes nevében jelzett szelíd jószándékán túl jelleme alig van; inkább csak színpadi funkciót tölt be: mint együttérzõ, együtt-mókázó barát, érdeklődő hallgató, becsületes hírnök.

ESCALUS, Verona hercege

Polgárváros hűbérura. Hivatala szerint a közrend őrzője. Pártatlan felülállását jelzi, hogy míg egyik rokona (Mercutio) Montague-párti, másik (Páris) a Capulet-házhoz húz. Egyensúlyozó igyekezete teljhatalma ellenére is tehetetlen.

Júlia dajkája ( a mindenttudó szerelmi közbenjáró)

Alakja pompás karakterré válik, hogy humoros közjátékaival ellensúlyozza a tragédiát. Cserfes szerepében Mercutio párja , de vele ellentétben a szerelem belső köréhez tartozik. Õ képviseli a komikum határain belül a valóságról mindent tudó életvidám testiséget.

Lõrinc barát ( a tudós lelkiatya )

Őt a magasztos erkölcsi elvek és a távlati célok vezetik. Önzetlenül nemes indítékú cselszövés mestere humanista természetbúvár, az emberi lélek humorral megáldott ismerője. Hogy lépést tartson a végzettel, mind kétségbeesettebb eszközökhöz kénytelen folyamodni, végül megfutamodik előle, és ő is magára hagyja Júliát.

Capulet és Capuletné ( a komikus apa és a protokolláris anya )

Gondos szülők, csak éppen hirtelen felnőtt gyermekük életének távoli irányítói. Capuletné a szerelmes Júlia számára elfásult, közömbös idegen. Capulet színesebb és változatosabb epizodista: kedélyes vénségből zord atyává, majd gyász-sújtotta aggastyánná változik.

Montague és Montague-né ( az árnyék- szülõk )

Montague csak engesztelhetetlen és tanácstalan vénember, Montague- né “csak” belehal bánatába. A felnőtt fiú mögött homályba vész a régi otthon: lássunk ebben is szimbólumot?

Patikárius ( a halál zugárusa )

Középkori módon emblematikus halál-figura: a méreg és az arany allegórikus azonosságára emlékeztet.

Péter, Sámson, Gergely ( a Montague-ház komikus szolgái )

Mivel a darab tragédia nem tudnak kibontakozni. Csak Péter, a Dajka kísérője juthat némi humoros epizódszerephez.

Baltazár, Ábrahám ( a Montague- ház komikus szolgái )

Nincs jellemük, csak alkalmi funkciójuk. Ábrahámnak nyoma vész az első jelenet után, Baltazár szerepe a hírvivésre korlátozódik.