1. tétel: Petőfi és a népiesség

A népiesség a 18. század második felétől kibontakozó mozgalom volt. Lényege: a költők, írók tudatosan keresik az érintkezést a népi hagyományokkal. Belőlük merítenek formát, tárgyat, ihletet.

Magyarországon a német Herder és a Grimm-testvérek hatására a 19. század elejétől kezdenek el foglalkozni a népdalgyűjtéssel és ezzel párhuzamosan népies versek írásával.

Hogy miért éppen ebben az időben? Mert az irodalmi mozgalom összekapcsolódott a társadalmi mozgalmakkal: a nemzeti öntudatra ébredéssel.

Magyarországon 1817-től a Tudományos Gyűjtemény szólította fel az érdeklődőket a népdalgyűjtésre. Valódi és fiktív népdalok érkeztek (divattá vált a népdal-írás). Ezzel párhuzamosan elkezdték irodalmi szempontból is elemezni a népköltészetet. A folklór-kultusz esztétikai alapvetését Kölcsey adta meg 1826-os Nemzeti hagyományok című tanulmányában. Kölcsey számára a folklór még elsősorban inspiráló erő, a nemzeti költészet megújításának útja és lehetősége volt. Erdélyi János 1842-es Népköltészetről című székfoglaló előadása – melyet a Kisfaludy Társaságban olvasott fel – már példaképnek, tekinti a folklórt.

Petőfi elődei, akik népies helyzetdalokat írtak: Kölcsey Ferenc, Bajza József, Vitkovits Mihály, Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Czuczor Gergely

Petőfi 1841 végén, 1842 elején csatlakoznak hozzájuk és e téren minden elődjét túlszárnyalja.

(Az első két népdalt egyébként egy barátja helyett írta, nem is vette komolyan, de 1844-re már több, mint 40 ilyen jellegű verset írt.)

Miért éppen a népdalt választja?

·         nyílt, egyenes egyénisége miatt. Lírai mondanivalóját jobban hordozta a népies helyzetdal, amely az egyszerűségre, közvetlenségre, könnyedségre, köznapiságra helyezi a hangsúlyt, ritmikájában pedig a magyaros (ütemhangsúlyos) verselésre.

„Nem verték belém tanítók

bottal a költészetet,

Iskolai szabályoknak

Lelkem sosem engedett.

Támaszkodjék szabályokra,

Ki szabadban félve mén,

A korláttalan természet

vadvirága vagyok én.” (A természet vadvirága)

·         Ő maga is népi származású volt, amit büszkén vállalt.

·         A Pestre került költőt Vahot Imre a Pesti Divatlapokhoz vette segédszerkesztőnek. Vahot nemcsak a tehetséget ismerte fel, hanem tudatosan alkotta meg a korigénynek megfelelő Petőfi-képet is. Az erősödő nemzeti érzést és a népiesség kultuszát kihasználva a költőt nemzeti viseletben járatta, nevét magyarosíttatta, s elterjesztette róla a természetes, a műveletlen, az istenáldotta tehetségű imázst.

·         Petőfi népiessége egyben tiltakozás is a korabeli almanach-líra ellen. Lírai közvetlensége és természetessége ellentétben áll a biedermeier-korszak kispolgári világképével, a késő-szentimentalista, kimódolt, olcsó életbölcsességeket tartalmazó, a lét nagy kérdéseire közhelyszerű válaszokat adó versekkel. (Petőfi versei közül sem hiányoznak persze az emlékkönyv-költemények, sőt néhány jelentős verse mögött is ott érezzük az almanach-líra hatását. Pl.: Füstbe ment terv, A négyökrös szekér.) (almanach=évkönyv, emlékkönyv)

1842-ben Debrecenben színészkedett Petőfi. Ekkor született versei a Hortobágyi kocsmárosné és A borozó  - ez volt első nyomtatásban megjelent verse!).

Ezek népies helyzetdalok: a költő önmagát népi alaknak állítja be, valamely népi típust (pl. betyár, juhász) daloltatással jellemez, mindenki számára átélhető érzéseket szólaltat meg.

1843-ban alkotta a Befordultam a konyhára, A szerelem, a szerelem… A virágnak megtiltani nem lehet… és a Temetésre szól az ének… c. dalait.

1843 augusztusában 5 népdalát az Athaeneum folyóiratban is megjelentette Pönögei Kis Pál álnéven.

1844 a virágzás éve Petőfi népes költészetében. Ekkor népies életképeket is ír: a nép világából vett jeleneteket emel költői témává.

Ebben a műfajban a legjelentősebbek: Megy a juhász szamáron és A csaplárné a betyárt szerette c. versei.

Az első korszak összegzője és legnagyobb művészi teljesítménye a János vitéz. Az első változatot (Kukorica Jancsi) Vörösmartyék bíztatására folytatta, s tette hozzá a mesei elemeket az alapvetően népi életképű indításhoz. December 8-án a Pesti Divatlapban Vahot már ‘János vitéz’-ként hirdeti.

Népszerűségének okai:

·         Míg elődei csak utánoztak, addig Petőfi számára a népdal nem formai cél, hanem egyéniségének legtermészetesebb kifejezése.

·         Népdalain „egészen egyéni bélyeg” van.

·         Minden elődjénél kevesebbet törődött a népdal külső formáival.

·         Előnyére vált a fiatalsága, rövid költői gyakorlata, valamint a népi származása.

Népdalai jellemzői:

·         hetyke, tréfás hangnem

·         szándékoltan egyszerű nyelvhasználat

·         természetesség

·         magyaros ritmus

·         humor! remekül játssza a papucshőst, a borissza figurát…

Petőfi Sándor élete (1823-1849):

Kiskőrösön született 1823. jan. 1-én. Apja Petrovics István mészárosmester, anyja a Hrúz Mária. 1824-ben Kiskunfélegyházára költöztek, itt tanult meg magyarul. Jó körülmények között élt, ez lehetővé tette a gondos taníttatást. Összesen 9 iskolában tanult, ez azzal az előnnyel járt, hogy már fiatalon igen gazdag élettapasztalatokkal rendelkezett. 1835-38-ig Aszódon tanult, itt egyike volt a legjobb tanulóknak. 1838-ban a tanév végi záróünnepségen ő mondta a búcsúbeszédet. 1838-ban iratkozott be a selmeci liceumba.

Itt a magyar önképzőkör, a Nemes Magyar Társaság tagja lett. Azonban nagyon gyengén tanult. Édesapja 1838-ban anyagilag tönkrement. 1839. februárjában elindult gyalog Pestre és beállt a Nemzeti Színházba kisegítőmunkásnak. 1839. szeptember 6-án Sopronban beállt önkéntes katonának a császári hadseregbe. Nem bírta a megpróbáltatásokat, megbetegedett, majd 1841-ben Sopronban elbocsátották. 1841. októberében visszatért Pápára tanulni. Itt kötött szoros barátságot Jókai Mórral.

Írói sikerek érték: 1842-ben az Atheneaumban megjelent első verse A borozó. 1842. október végén Pápán örökre abbahagyta a tanulást pénztelensége miatt. Mégis alapos műveltséget szerzett, mert sokat olvasott. 1842-43-ban először Székesfehérváron, majd Kecskeméten színészkedett. Ezután Pozsonyba gyalogolt, és az Országgyűlési tudósításokat másolta. 1843 nyarától Pesten a Külföldi Regénytár részére két regényt fordított le, valamint kapcsolatba került a fővárosi értelmiségi ifjúsággal és naponta megfordult a Pilvaxban is. 1843 őszétől Debrecenben ismét felcsapott színésznek, egy kisebb együttessel vándorolt, de megbetegedett és ezért visszatért Debrecenbe. 1844 februárjában nekivágott a pesti útnak azzal a szándékkal, hogy költő lesz. Felkereste Vörösmarty Mihályt, az ő ajánlására a Nemzeti Kör vállalta verseinek kiadását. Vörösmarty és Bajza támogatásával 1844. júl. 1-től segédszerkesztő lett a Pesti Divatlapnál. 1844. októberében jelenik meg A helység kalapácsa című komikus eposza. 1844. novemberében megjelenik első verseskötete, belefogott a János vitézbe.

Pesten megismerkedett Csapó Etelkével, aki 1845. jan. 7-én váratlanul meghalt. Eme korszakának verseit gyűjtötte össze az 1845. márciusában megjelenő Cipruslombok Etelke sírjára kötetébe. Kilépett a Pesti Divatlap szerkesztőségéből. Áprilisban elindult felvidéki körútjára, ahol mindenhol lelkesen fogadták: Útijegyzetek. Mednyánszky Bertával újabb sikertelen szerelem (az apja nem engedélyezte). 1845. októberében megjelenik a Szerelem gyöngyei című versciklusa. Sokat utazott, gyakran ellátogatott szüleihez Szalkszentmártonba. 1845. nov. 10-én megjelent második verseskötete. 1846. márc. 10-ig leginkább szüleinél volt, itt született 1846. áprilisában Felhők címmel megjelent 66 epigrammája. 1846 elején Tigris és hiéna dráma, később A hóhér kötélen című regényén dolgozott. Márciusban visszatért Pestre, belevetette magát az irodalmi, politikai életbe. 1846. szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon megismerte Szendrey Júliát.

Egyből beleszeretett. Júlia azonban nem tudott azonnal dönteni, csak egy év múlva házasodtak össze. 1847-ben elolvasta a Toldit, és ezután kötött szoros barátságot Arannyal. 1848. március 15-e egyik vezetője, de az elért politikai eredményeket keveselte. Királyellenes verseket írt, népgyűléseket szervezett, szembe került vezető politikusokkal, fokozatosan elvesztette népszerűségét. A szabadságharc idején századosi rangot kapott. 1848. dec. 15-én született meg fia, Zoltán. Debrecenben, 1849. januárjában jelentkezett Bem tábornoknál. Bem kedvelte, segédtisztjévé, személyes tolmácsává tette, óvta a csatáktól. Azonban Petőfi a többi felettesével rossz viszonyban volt (Klapkával való összezördülése után ki is lépett a hadseregből). Nem kapott fizetést, anyagi gondjai voltak. Márciusban apja, májusban anyja hal meg. Csatlakozik Bemhez, de tulajdonképpen civilként vesz részt a segesvári csatában, itt is tűnik el örökre, 1849. júl. 31-én.