Annak
ellenére, hogy Vajda János (1827–1897) tehetségére már az 1840-es években
fölfigyeltek, s élete vége felé a fiatal költőgeneráció (Komjáthy, Reviczky)
tagjai a legnagyobb élő költőnek tartották, élete mégis magányos volt.
Művészetét meg nem értés és támadás fogadta, politikai eszméi miatt mellőzték,
s magánélete is kudarcokkal teli volt. Költészetét csak az utókor ismerte el
méltóan, Ady például saját költészetének szerves előzményét látta Vajdáéban.
Gyermekkorát
a Fejér megyei Vál községben
töltötte, s a kedves és boldog („paradicsomi”, ahogy későbbi önéletírásában
nevezi) emlékek költészetére is hatottak. Előbb Székesfehérváron, majd Pesten
tanult a piaristáknál. Nagybátyjánál, Vajda Péternél, a korszak egyik ismert írójánál
lakott, s ő vezette be a pesti irodalmi élet világába, s ő ismertette meg a
korszak irodalmi és modern politikai eszméit.
Indulása
Korai
műveire az erőteljes Petőfi-hatás, népiesség jellemző.
Petőfi hatására lett vándorszínész is. Egy rövid időre gazdatisztgyakornok lett
József nádor híres mintagazdaságában. Ez az élmény is meghatározó volt számára.
Nagy hatással voltak rá Széchenyi István reformeszméi is.
Szerepe a forradalomban
Tevékeny
részt vállalt a márciusi forradalom szervezésében, a márciusi ifjak egyik
hangadója volt. Az elsők között állt be nemzetőrnek, végigharcolta a
szabadságharcot, a világosi fegyverletételkor már hadnagy volt. A
fegyverletétel után büntetésképpen közlegényként besorozták az osztrák
hadseregbe.
Csak
1853-ban térhetett vissza Pestre. A Földhivatalban helyezkedett el
tisztviselőként, s megpróbált visszailleszkedni az irodalmi életbe is. 1855-ben
a Magyar Sajtókritikusaként,
majd a Nőbarát című
lap szerkesztőjeként dolgozott. 1856-ban jelent meg első verseskötete (Költemények), melyet
kedvezően fogadott a korabeli közönség és a kritika is.
A Gina-versek ihletője
1853-ban
szerelmes lett Kratochvill Georginába,
szállásadójának lányába, ő azonban nem viszonozta a költő szerelmét, s nem
sokkal megismerkedésük után Bécsbe költözött, ahol egy Esterházy-gróf szeretője
lett, majd hozzáment egy cirkuszigazgatóhoz, s végül magányosan és szegényen
halt meg. Vajdát igen megviselte a szerelmi kudarc, szerelmes verseinek – Gina-versek – jórészt e csalódás a fő motívuma.
Házassága
Majd
harminc évvel a Gina-csalódás után házassággal próbált szabadulni kínzó
magányától, de Bartos Rózával kötött
házassága (1880) nem volt más, mint két év lidérces rémálom. 1884-ben vált el a
nála 33 évvel fiatalabb nőtől, aki bosszúból megírta házasságuk történetét,
minden megalázó részletre kiterjedően.
Mizantróp hajlamai
Hogy személyes kapcsolatai, szerelme,
házassága kudarcot vallott, abban Vajdának is nagy szerepe volt. A kemény,
szilaj természetű, különc ember nehezen tudott a helyzetnek megfelelően
viselkedni.
Embergyűlölő hajlamai tovább
erősödtek, ádáz harcot folytatott a korszak legnagyobb hatalmú irodalmi
tekintélyével, Gyulai Pállal.
A
tehetségét elismerő kevés számú barát és támogató hatvanadik születésnapján két
gyűjteményes kötettel (versek, illetve prózai írások) lepte meg, de a kritika
nem értékelte e kiadásokat sem. 1897. január 17-én halt meg.
Vajda
költészetét az elszigetelt magány, a kirekesztettség, és önmagával való
meghasonlottság jellemzi.
Az
foglalkoztatta, amit nem kapott meg. Költészete filozófiai töprengés, az élet
értelmének kutatása. Költészete egyre kozmikusabbá tágul. Jelképes lesz.
Jelentősége
a magyar irodalomban: Petőfi költészetének folytatója, s Ady lírájának
előfutára.
Költeményeit
a következőképpen szokás csoportosítani:
• Tájköltészete: Nádas tavon, A vaáli erdőben
• Szerelmi költészete: 20 év múlva, 30 év után,
• Politikai költészete: A nemzethez; Credo;
• Filozófiai költészete: Az üstökös
Újszerű tájlírája
Jól ismeri, szereti a
természetet, verseiben mégis sokkal inkább a
lélek világa jelenik meg, a külső táj csak közvetítője a belső életérzéseknek,
valójában a lélek drámája vetítődik a külvilágra, amely így megtelik nyomasztó
hangulattal…
E líratípus egyik jellemző
remekműve:
A
vaáli erdőben (1875)
A vaáli erdő Vajda
gyermekkorának színhelye. A cím konkrét helymegjelölés, de közvetlen
eligazítást nem ad sem a vers tartalmára, sem műfajára nézve. A versben
megjelenő idill ideálvilága lesz az erdő. Életrajzi vonatkozásai miatt a
visszavágyódás mozzanata kapcsolható hozzá.
Műfaja:
dal, amely filozófiai tartalmakat hordoz.
A vers egyetlen mondat: egyetlen vágy, sóhaj
kifejezője.
|
Odabenn a
mély vadonban,
A csalános iharosban, Félreeső völgy ölében, Sűrü árnyak enyhelyében;
Oh milyen jó
volna ottan,
Abban a kis házikóban, Élni, éldegélni szépen, Békességben, csöndességben!...
Nem törődni a
világgal,
A világ ezer bajával. Meggondolni háboritlan, Ami immár közelebb van...
Illatos hegy
oldalában,
A tavaszi napsugárban, Nézni illanó felhőkbe, Mult időkbe, jövendőkbe...
És azután,
utóvégre,
Észrevétlenül, megérve, Lehullani önmagától, A kiszáradt életfáról...
S ismeretlen
sirgödörbe'
Elalunni mindörökre... S ott egyebet mit se tenni, Csak pihenni, csak pihenni... |
Az első szakasz fő motívuma az elrejtettség, megbújás, messziség.
Tere a címben megjelenő erdő, itt : vadon, völgy, árny. Az erdő óvó szerepű.
A védettség érzését fokozzák a szakasz jelzői: mély, csalános, félreeső,
sűrű.
A második szakaszban az idill
mesebeli, sztereotip (megszokott) kelléke a kis házikó, a békesség, otthonra találás szimbóluma.
A
háborítatlan természethez tartozó motívumokat a harmadik szakaszban egy pillanatra felvillantott világ
ellentétezi.
A
harmadik szakasz utolsó sora hozza be utalásszerűen a halált (negyedik szakasz), illetve a
halál gondolatát, a felkészülést az
elmúlásra. A harmadik strófa második sora után pontot tett ugyan a költő,
de a következő sorban nem kezdődik új mondat, tehát vesszőt igényel a szöveg,
egyetlen mondat a vers.
Az
ötödik és a hatodik szakasz a konkrét meghalásról és a halált követő
öröklétről beszél az elszáradó életfa metaforájában.
A
főnévi igenevek a pillanatnyi érzést általánossá, időtlenné teszik.
Fontos
poétikai szerepet tölt be a központozás is: a strófák végén a három pont a
megrengés, tűnődés csöndjét, a gondolatok közti szünetet érzékelteti.
A
verszene
régi népdalok ritmusát idézi: ősi felező nyolcas páros rímekkel, mely a
magyar irodalmi hagyományban a dal megszokott kifejező eszköze.(Rege a
csodaszarvasról ritmusa is ez!)
|
Nádas-tavon
(1888)
A cím tájversre utal, de
a szöveg alapján a táj nem rekonstruálható. Csak közvetítő elem, költői eszköz,
az én gondolatvilágának, érzéseinek, életfelfogásának hordozója (az én belső
világának projektálása, azaz kivetítése).
Műfaja: filozófiai dal.
|
Fönn az égen
ragyogó nap.
Csillanó tükrén a tónak, Mint az árnyék, leng a csónak.
Mint az
árnyék, olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan Andalító hangulatban.
A vad alszik
a berekben.
Fegyveremmel az ölemben Ringatózom önfeledten.
Nézem ezt a
szép világot.
Mennyi bűbáj, mily talányok! Mind, amit körültem látok.
Nap alattam,
nap fölöttem,
Aranyos, tüzes felhőben, Lenn a fénylő víztükörben.
Itt az ég a
földet éri.
Tán szerelme csókját kéri... Minden oly csodás, tündéri.
Mi megyünk-e
vagy a felhő,
Vagy a lenge déli szellő, A szelíden rám lehellő?
Gondolatom
messze téved
Kék ürén a semmiségnek. Földi élet, hol a réved?
Szélei
nádligeteknek
Tünedeznek, megjelennek. Képe a forgó jelennek...
Most a nap
megáll az égen,
Dicsőség fényözönében, Csöndessége fönségében.
S minden
olyan mozdulatlan...
Mult, jövendő tán együtt van Ebben az egy pillanatban?
A levegő meg
se lebben,
Minden alszik... és a lelkem Ring egy méla sejtelemben:
Hátha minden
e világon,
Földi életem, halálom Csak mese, csalódás, álom?... |
Szerkezet:
A konkrét látvány, látomás felé halad. Látszat és valóság különbségének
fokozatos
elhomályosodása
megy végbe.
I. rész: 1–9. sor: erős hangulatisággal
átszőtt reális tájelemekből épül fel. Megjelennek azok az elemek, melyek a
létezés bizonyosságát kikezdik: árnyék – anyagtalanná válás illúziója; leng,
andalító, önfeledt – bizonytalan, zsongító lélekállapot. A 4–6. sor
visszafogott, lebegő hangulatiságot áraszt.
II. rész: 10–33. sor:A
világ pontosan nem megismerhető. Az anyagi világ létezésének megkérdőjelezése
megy végbe
III. rész: 34–39. sor: A
teljes kételkedésben, a valóság létezésébe vetett hit rendül meg
A
versforma erősíti a hangulatiságot: felező nyolcas sorok (trocheusok
lüktetése), monoton bokorrímek – oldott, lebegő hangulat.
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése