Arany
János (1817-1882)
Arany János 1817. március
2-án született, Nagyszalontán. Apja kevés földdel és kis házzal bíró földműves
volt. A nyolc gyerek közül csupán kettő maradt életben (János és Sára).
Iskoláit 1823 és 1833 között végezte Nagyszalontán (segédtanítói állás), majd ezt
követően Debrecenben. Ezután Kisújszálláson egy évig segédtanító volt.
Tanulmányait 1835 tavaszán fejezte be Debrecenben, de érettségivel nem
rendelkezett, viszont rengeteget olvasott (leginkább római alkotóktól). 1836
februárjában színésznek állt. Ezalatt anyja meghalt, apja pedig megvakult. Ezek
hatására a bűntudattól vezérelve felhagyott a színészettel.
1836 ősze és 1839
januárja közt korrektor (rektorhelyettes) Szalontán (magyar és latin
grammatika), 1839 elején lemondott róla.
1840 tavaszán másodjegyző
lett, meg is házasodott. Felesége Ercsey Julianna. Két gyermekük
született,Juliska és László. 1844-től fordítgatott görög és angol (Shakespeare)
drámákat. Az elveszett alkotmány című vígeposzával megnyerte
a Kisfaludy Társaság 25 aranyos pályadíját. Igazi sikert, elismerést és Petőfi
barátságát az 1846 nyarán írt Toldi hozta meg számára.
1847-ben ismét megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját.
Az 1848-as forradalom -
rövid ideig nemzetőr volt, majd BM-i fogalmazó lett Debrecenben és Pesten. Az
orosz beözönlés után bujdosnia kellett. Elveszítette állását, Világos pedig még
az anyagi összeomlást is jelentette. Fél évig Geszten, a Tisza családnál
nevelősködött. 1851 őszén tanár lett a nagykőrösi főgimnáziumban. Egyre többet
szenvedett a testi ill. lelki problémái miatt. 1860-ban Pestre költözött, ahol
a Kisfaludy Társaság igazgatója lett. Bekapcsolódott a pesti irodalmi és
politikai életbe.
Folyóiratokat indított:
Szépirodalmi figyelő, Koszorú.
1865-ben az MTA titkára
lesz, 1870-ben főtitkára. 1863-ban meghalt Juliska, emiatt sokáig elhallgatott
benne a költő. 1876-ban lemondott a főtitkárságról, az 1877-es boldog nyarat a
Margit-szigeten töltötte. Ekkor írta titokban, nem a nyilvánosság elé szánta
az Őszikék(kapcsos könyv) verseit. 1882. október 22-én halt meg.
A műballada
Európában a romantika korában lett népszerű, mikor megnőtt az érdeklődés a népi
költészet iránt. A ballada ugyanis eredetileg ősi népköltészeti műfaj.
Ballada: A
középkorban még versforma (Villon), később műfajjá válik. A ballada szó
valószínűleg az olasz ballare (táncolni) szóból származik. Epikai, lírai,
drámai elemeket egyesítő műfaj. Jellemzői: homályos előadásmód, párbeszéd,
gyakran tragikus végkifejlet.
A magyar
műballadát Arany János emelte világirodalmi szintre; a skót és a székely
népballadákat tekintette mintaként.
Arany balladái 3 korszakra bonthatók:
1849 előtt: inkább csak kísérletek
1853-tól: Nagykőrösi balladák: A walesi
bárdok, V. László, Ágnes asszony, Szondi két apródja
1877-től: Vörös Rébék, Tengeri-hántás, Tetemre hívás
Arany balladáiban egyedi-egyéni jellemeket,
sorsokat ábrázol, s különös gondot fordít a lélektani indokoltságra. Több
költeményében a bűn és bűnhődés problémáját állítja középpontba. Ilyen
lélektani ballada az Ágnes asszony.
Ágnes
asszony (1853)
Megírásának
közvetlen élménye az volt, hogy Arany gyakran látott egy szótlan
parasztasszonyt, aki estig mosott a patakban. Kulcsmotívuma a már említett bűn
és bűnhődés, mely az első négy strófában – a balladai homálynak megfelelően –
még csak sejthető (véres lepedő, hajdú megjelenése enged erre következtetni). A
mű elején és végén helyet foglaló patak-jelenet mintegy keretbe foglalja. A mű
három szerkezeti egységre osztható a helyszínek szerint: 1-4. szakasz: patak
partja; 5-19. szakasz: börtön, tárgyalóterem; 20-26. szakasz: patak partja. A
ballada az asszony megőrüléséről szól.
Már az 1.
szerkezeti egységben lélektani ábrázolás figyelhető meg. Ágnes félre akarja
vezetni a falubelieket férjét illetően. Az asszony bűne itt még csak sejthető.
A refrén: “Oh, irgalom atyja ne hagyj el” többrétegű: mondhatja Ágnes belső
zűrzavarában, mondhatja a költő csodálkozva a bűn fölött, s majd a 2.
szerkezeti egységben mondhatják a bírák, szintén csodálkozásukban.
A következő
szerkezeti egységben a színhely a börtön, ami Ágnes lelkének szimbóluma ,
ugyanis rémeket lát, szembesül önmagával. A szerkezeti egység másik színtere a
bíróság helyisége, azonban az események itt is lélekben peregnek. Arany finoman
festi meg a megőrülés folyamatát, a kezdeti kényszerképzetektől a teljes tébolyig.
A részletező elbeszélést hosszabb párbeszédek szakítják meg. Ágnes asszony bűne
– szeretőjével együtt megölte férjét – csak ezekben a párbeszédekben
világosodik meg. Az asszonyt a bírák is szánalommal nézik. Ágnes a vádat fel
sem fogja, csak annyi jut el a tudatáig, hogy nem mehet haza, nem moshatja ki a
vérfoltot a lepedőből. Balladai homály fedi a bírák viselkedésének okát, hiszen
nem tudni miért engedték haza, s miért ejtették el az életfogytiglani
börtönbüntetést, valószínűleg azért, mert belátják, nem létezik az őrületnél
nagyobb büntetés; Arany is mély részvétet érez iránta, erre utal a fehér galamb
hasonlat. De bűne alól feloldozni mégsem tudja: „eredj haza szegény asszony! |
Mosd fehérre mocskos lepled”.
A 3. szerkezeti
egység visszatér a vers indításához, a patakparti jelenthez. Ez a pár versszak
hosszú évek történetét sűríti magába. Az idő megmásíthatatlan múlását néhány
motívum jelzi: a ronggyá foszlott lepedő, a szöghaj, a finom arcon szanaszét
megjelenő ráncok. Az itt felhangzó refrén a már megtébolyult asszony gépies,
üres motyogása. A lepedőmosás pedig kataton cselekvéssé válik, ezzel is utalva
rá, hogy a lelkiismeret furdalástól egy életen át sem szabadulhat.
A walesi bárdok (1857)
Ezt a feloldhatatlan
bűnhődést mutatja be másik műve A walesi bárdok.
A ballada Edward
király bemutatásával indul, aki épp a frissen megszerzett tartományát járja
körbe. Az első 6 versszak az uralkodót zsarnoknak, önteltnek mutatja, aki
lenézi a népet, ebnek, baromnak nevezi. A körsétán tapasztalt síri csend éles
ellentétben van a következő 7 versszak lakoma képével, ahol hatalmas a
sürgésforgás, a lakók igyekeznek a királyt minden jóval ellátni, de a tetteit
dicsőíteni senki nem akarja. Mindenki gyűlöli őt a porig rombolt tartományban.
Amikor mégis a tetteit megéneklő dalokat óhajt, akkor megjelennek a
bárdok. Az első egy fehér galamb, egy
idős költő, aki habár öregesen beszél, szavai fenyegetőek, a legtöbbször
ismételt szavak a vér és a halál. A második, egy fiatal költő azzal vádolj,
hogy a meggyilkoltak között rengeteg ártatlan volt. Mindkettő sorsa
máglyahalál, ekkor a harmadik énekes is előlép hívatlanul, ő a harcos költő.
Edward király bűne tulajdonképpen a költők megöletése volt. Innen kezdődik
megőrülésének folyamata, hiába van csend, ő hallja a fejében a költők vádjait,
hiába harsog kint a zene, ő nem tudja elnyomni lelkiismerete hangját. A tettét
nem tudja feldolgozni, végleg összeroppan tette súlya alatt.
V. László (1853)
Hasonló a
felépítése az V. László című balladájának. Ez is történelmi ballada. A mű
különlegessége, hogy a bűn a mű előzményében van, erre az a magyarázat, hogy az
eset ismert, a kollektív emlékezetünk része. V. László kivégeztette Hunyadi
Lászlót, és annak idősebb fiát is. Mátyást, a fiatalabbat pedig várába záratta.
A történetbe egy vihar utáni csendes éjszakán kapcsolódunk be. Hiába ült el
kint a vihar, a király hangokat hall, lánccsörgést, mintha Mátyás csörgetné
láncait. A toronyból látni véli a szökni készülő fiút. Beleőrül a tudatba, hogy
a Hunyadi családot ártatlanul ítélte halálra. Elmenekül az országból, de
bűntudata elől nem tud elfutni. Mindenütt ellenséget sejt, elhatalmasodik rajta
az őrület.
Tengeri-hántás (1877)
A történetet egy
mesélő meséli a tengerihántás alatt a fiatalok okulására.
A ballada főhőse
Dalos Eszti, egy parasztlány, és annak szerelme Tuba Ferkó. A lány kiszökik
hozzá, amikor a többiek alszanak, és erkölcsileg tiltott dolgot tesz. Elveszíti
szüzességét „piros vérit fakasztja”. Ez az ő bűne, a bonyodalom azonban itt
kezdődik, ugyanis teherbe esik. Bűnhődése pedig a halál, nem bírja elviselni a
szégyent, hisz egy kis közösségben él, ami nem tűri az ilyesmit, öngyilkos
lesz. Ferkó bűne is súlyos, ugyanis nem áll ki a szeretett nő mellett, hanem
magára hagyja a bajban. Később ezt a tettét megbánja, visszatér falujába, de
akkora már Eszter halott. Lelkiismeret furdalása őrületbe csap át, halott
kedvese hangját hallja, ami öngyilkosságra csábítja. Leugrik a templomtoronyból
és szörnyethal. A mese és a valóság síkja most összeér, ugyanis az a templom,
ami most 12-t üt, az azonos azzal, amelyikről a mesében Ferkó leugrott. A két
sík összeérését tovább erősíti a tűz, ami mintegy keretbe foglalja a
történetet.
Tetemre hívás (1877)
A halva talált
Bárczi Benő apja mindenkit megidéz fia holttestéhez, de a bűnös az, akire nem
is gondoltak, a fiú menyasszonya, Kund Abigél. A büntetés itt is megtébolyodás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése