RIDEG SÁNDOR: INDUL A BAKTERHÁZ

Jelen munkámat annak idején azért írtam, hogy olvasóimat megajándékozzam a szertelen vidámság és a nevetés örömével.
– Rideg Sándor

Humoros szórakoztató irodalom

Olyan művek tartoznak ide, melyekben a központi szerep a nevettetésé.
"Nincs komikum a sajátosan EMBERIN kívül. Egy táj lehet szép, elragadó, felséges, csúf vagy jelentéktelen, nevetséges sohasem lehet.”

 A komikum kifejezés a görög „kómosz” (= mulatság) szóból származik, jelentése: nevettető, mulattató, vidám hatáselem. Lényege: az értékhiány eltitkolása. Fajtái: 1. jellemkomikum 2. helyzetkomikum 3. nyelvi komikum.

 

A komikum fokozatai: irónia, gúny, szatíra, szarkazmus.

Eredete:

Már Arisztotelész Poétikája meghatározza az ókori műfajok között a komédiát, mint olyan történetet, melyben a fordulat a rosszból a jó felé viszi el a szereplőket. Az antik komédiáktól kezdve minden korban jelen volt a humor az irodalomban: pl. a reneszánszban Boccaccio Dekameronjának egyes novelláiban, Shakespeare vígjátékaiban;a felvilágosodás korában Voltaire Candide című művében, a romantikus vígeposzokban (pl. Petőfi A helység kalapácsa), stb.

"A nevetéssel általában együttjár az ÉRZÉKETLENSÉG. Úgy látszik, a komikum csak akkor kelthet rezgéseket a lélekben, ha abban nyugodt, kiegyensúlyozott felületre hull.
Természetes légköre a KÖZÖNY. Nincs nagyobb ellensége a nevetésnek, mint egy erős érzelem." (Bergson)

Az Indul a bakterház 1979-ben készített, 1980-ban bemutatott magyar vígjáték, mely Rideg Sándor azonos című regénye alapján készült.

A filmadaptációkról: A film történetének kezdetei óta szívesen vesznek ötleteket a filmesek irodalmi művekből. Az 1910-es években már megjelent az igény, hogy irodalmi műveket eredeti értékeiket közvetítve, igényesen adaptáljanak. Ezek mai szemmel nézve még gyakran elég távol állnak az eredeti műtől, de a filmkészítők hozzáállása már újszerű: az irodalmi mű tiszteletéből indul ki, egy irodalmi értéket akar egy másik médiumban megjeleníteni.

A filmes adaptáció típusai

Ma már többféle adaptációs megközelítésről beszélhetünk

ezeknek különböző elnevezései, csoportosításai lehetségesek, pl.:

1, transzpozíció (olyan adaptáció, amely a cselekményfelépítés terén is pontosan követi az eredeti művet, pl. Ranódy László Kosztolányi-adaptációi vagy James Ivorytól a Szoba kilátással)

2, szabad adaptáció (amely oly módon akar hű maradni az eredeti szöveg intenciójához, hogy ennek érdekében szerkezeti változtatásokat is hoz, bizonyos elemeket, motívumokat akár teljesen újakkal is helyettesíthet, ha azzal hasonló hatást ér el, pl. Tony Richardson Tom Jonesa)

3, egyéni interpretáció (amely tudatosan eltér az eredeti műtől, de amit felhasznál belőle, az alkotja a film fő vonulatát, pl. Stanley Kubrick Ragyogása)

4, kölcsönzés, amely csak ürügynek, ötletbányának használja az eredeti művet, és semmilyen rétegét nem célja pontosan visszaadni (pl. Hitchcock ötletkölcsönzése különböző irodalmi művekből)

 Közös elemük: mindegyik valamilyen interpretációját adja az eredeti irodalmi műnek, az egyes kategóriák között csak az a különbség, mennyire tér el tudatosan az eredeti műtől, vagy mennyire akar „hű" maradni ahhoz (emiatt az egyes kategóriákat nehéz élesen elhatárolni egymástól)

A filmes adaptációk sajátosságai

Az adaptáció lehetősége azért merül fel, mert az irodalom és a film egyaránt történetmesélő médium.

Az irodalmi narráció egyes rétegei könnyen adaptálhatóak, mások nem.

Bordwell felosztása szerint az elbeszélés három rétege: fabula, szüzsé és stílus (ld. Bordwell, David: Elbeszélés a játékfilmben. Budapest, Magyar Filmintézet, 1996.)

1, fabula: a cselekményt alkotó események olyan kronologikus, oksági láncolata, mely a befogadás során a néző fejében alakul ki

2, szüzsé: egy rendszer, amely elrendezi az alkotóelemeket, a történet eseményeit és a tényállásokat; a fabula adott médiumban megvalósuló elrendezése és megjelenítése

3, stílus: egy olyan rendszer, mely alkotóelemeket, adott irodalmi vagy filmes megoldásokat mozgósít az elrendezés alapelvei szerint

a fabula könnyen adaptálható, mivel egy elvont, kronologikus, oksági láncolat

a szüzsé egyes elemei könnyen adaptálhatóak, másokat a filmes médium sajátosságai szerint „átírnak" (pl. az irodalmi művek expozíciója gyakran hosszas leírásokkal, több kisebb esemény elmesélésével mutatja be a helyszínt és a szereplőket, a film viszont néhány beállítással sok mindent elmond, mivel a film kifejezésmódja komplex és részletgazdag)

a stílus mindig az adott médiumhoz kötődik, ezért adaptálhatatlan, bizonyos stílusokat (pl. líraiság, irónia stb.) ezeknek a film médiumában kialakult megfelelőivel lehet érzékeltetni, sosem közvetlen „transzponálással".

Az adaptálás során egy bizonyos médiumból egy másik médium közegébe helyeződik át a szöveg -> az adaptálás fő problémái a két médium eltérő kifejezésmódjából fakadnak. az adaptációk egyik fő problémája: a nyelv mindig általánosan fogalmaz, a film mindig konkrét, érzéki dolgokat, személyeket mutat meg -> még a legaprólékosabban leírt személy vagy dolog képi megjelenítése is elkerülhetetlenül egyfajta értelmezés. „A könyv jobb volt!”, „Kihagyták a legjobb részt…”, „Nem is szőke, kék szemű volt a főhős az eredetiben…” – ilyen és ehhez hasonló, túlnyomórészt negatív megjegyzések jellemzik azokat a pillanatokat, amikor az ember kedvenc irodalmi olvasmányának aktuális filmadaptációjáról lép ki a moziból. Ha figyelmesen szemléljük e jelenséget, feltűnhet legalább két alapvető probléma. Az egyik az, hogy általában elfelejtjük, hogy az adott adaptáció tulajdonképpen egy másik, esetleg hasonszőrű olvasótárs fantáziájának megjelenítése. A másik probléma: vajon van-e a film olyan „értékes” és elfogadott művészet, mint például az irodalom?

A regény története egyetlen meseszállal szőtt környezetrajz a falusi bakterházról, annak lakóiról és baráti köréről. Főalakja Bendegúz, a tehénpásztor, Ábel és Kakuk Marci távoli rokona; magyar megfelelője lehetne Tom Sawyernek és Huckleberry Finnek. Különbözőségük mégis szembeötlő. Nem annyira csínyeken töri a fejét Bendegúz, inkább kiskamaszkori megaláztatásait "veri vissza", friss képzelettel szedi ízekre a felnőttek basáskodását, ostobaságát, így próbálva visszanyerni becsületét. Félnótás figurák a felnőttek: gazdája, Szabó bakter, Toppancs, a lókupec és a banya, az anyós. Konc bácsi az egyetlen józanul ítélkező regényalak, tőle kapta Bendegúz az életre való tanácsokat. Az eseményeket, köztük Toppancs komédiába illő lakodalmát, Bendegúz meséli el, jellegzetes humorral, minden rosszat jóra fordító szellemességgel. A túlhajtott szatírikus hang az olvasó szórakoztatására, de okulására is szolgál; ilyenformán élt a harmincas évek szegényembere, így tékozlódtak el jobbra való fiatal életek. (Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői http://legeza.oszk.hu )
A történet nem bonyolult, pár mondatban összefoglalható: Nehéz az élet a tanyavilágban. Regős Bendegúz, az égetnivalóan rossz csemete sokat tudna róla mesélni. Gyerekkorában sokféle dolgot tartottak felőle: hogy csodagyerek, meg hogy akasztották volna fel kétnapos korában. Bendegúzt anyja elszegődteti a lókupechez, de a fiú megszökik tőle. A bakterhez keveredik, ahol elvállalja a tehénpásztorkodást. A kisfiú szenved a pénzéhes lókupec, a lusta bakter, a fukar paraszt, de legfőképpen a Büdös Banya miatt. Végül elhatározza, hogy megleckézteti őket. Bendegúz barátja, Koncz bácsi jó tanácsokat ad neki arra, hogy hogyan lehet a bakter feleségének szellemével riogatni a háziakat. A fiú megfogadja a tanácsot s végül összedől a bakterház, ö pedig továbbáll...
A ma már kultuszfilmnek számító alkotást Mihályfy Sándor rendezte Rideg Sándor regénye alapján.

Szereplő

Színész

Regős Bendegúz	Olvasztó Imre
Banya	Horváth Teri
Bakter	Koltai Róbert
Patás	Haumann Péter
Buga Jóska	Csákányi László
Csámpás Rozi	Pécsi Ildikó
Konc bácsi	Bánhidi László
Piócás ember	Szilágyi István
Anya	Molnár Piroska
Csendőr I.	Farkas Antal
Csendőr II.	Harsányi Gábor
Suszter	Zách János
Marhakereskedő	Gyulai Károly

Rideg Sándorról

Különös életű magyar író Rideg Sándor, a szó klasszikus értelmében veendő "egykönyves" író mintapéldánya. Senkinek, de még a nagyon olvasó olvasónak se jut eszébe Rideg Sándor nevéről más, mint az Indul a bakterház.(Pedig több tucat írása jelent meg, háromszor József Attila-díjjal, egyszer Kossuth-díjjal is kitüntették.)
Olyan korban élt, amit a kezdetektől az erőszak, a folytatásban a hazugság tartott össze. Az író mozgás-, és tánctere szinte nulla. Hatvan körül jár, amikor az ország a maga hatvanas éveit éli összeölelkezve Aczéllal és a három T-vel (Aczél György kommunista politikus, a Kádár-korszakban a kulturális élet legfőbb ideológusa, irányítója.nevéhez fűződik a kommunista kultúrpropaganda hármas beosztása a megjelenő művekre: Tűrt, Tiltott, Támogatott)     

Rideg Sándor pusztán nőtt fel, cselédgyerekként, csikósként.
   Tizenhat évesen vöröskatona. Később gyári munkás, vasutas, pékmester segéd.
   Huszonkét évesen oszlopos tag a korabeli Munkáspártban, harcos munkásmozgalmár, s mint ilyet, a Horthy-rendőrség szemmel tartja.   Íróként (Zilahy Lajos közvetítésével) a Népszavában, a Korunkban, a Magyarországban és a Hídban jelentkezik. Első regényét, a bakterházat 1939-ben a Népszava közli folytatásokban. Harminchat éves ekkor.   1943-ban a bakterház megjelenik könyv formában, a szakma tehetséges népi íróként köszönti Rideg Sándort. Értő olvasó és értő kritika egyként tudta, hogy nagyon egyéni hangú, jelentékeny író van jelen. De nem népi író. A titulusra ráül Németh László, Illyés Gyula, és a kör, amelynek két pólusát ők jelentik. Rideg számára nincs hely. Nem is lehet négy elemijével, csikóstudományával. Rideg Sándor élményeit a városba került szegények sorsából merítette, vágyainak a munkásmozgalom adott teljesülhető reményt: az ő kiáradó mesélőkészsége erről a világról szőtt olyan történeteket, amelyek ugyan valódi nyomorról és valódi történelmi feladatokról szólnak, mégis közelebb állnak a népmeséhez is, a hősköltemények óriásaihoz is, mint a modern regények módszereihez és alakjaihoz.
   A felszabadulás bevágja a kaput úgy Rideg Sándor, mint ezer és ezer harcos antifasiszta, illegális kommunista, derűsen internacionalista kisgazda és szociáldemokrata előtt. A harcos cselédgyerek, aki végigküzdötte életét az eszme nevében, úgy jár, mint a mesehős, aki a világnagy szederfa csúcsába vágyik feljutni, de a világnagy szederfa rádől, ágaival gúzsba köti, nincs tovább álomvilág. A kommunizmus rózsaszín illúziója, álma a földön fekszik, egy szinten a büdöslábú kisemberrel. Ami tárgyiasul, értéktelenedik is azonnal.
   Rideg persze nem hülye, ha már úgy történt, ahogy, nem rakja nyakára a hurkot önként és dalolva. Mindent elvégez, mindent elvállal, amivel a hatalom megbízza. Katonatiszt egy időben. Ő is, mint mindenki, akinek kötelező, írja termelési regényeit

Ugyanakkor nem volt a kommunista rendszer elvakult szolgája. Sokan megírták róla, hogy hihetetlenül becsületes volt. Csak azt mondta, amit valóban hitt. Csak azt tette, amit valóban helyesnek tartott. Szótartó volt, mint egy mesebeli lovag. És soha senki se hallotta ezt a félparaszt-félmelóst, hogy egy trágár szót kiejtett volna. Nagyon szeretetre méltó ember volt. És a stílusának van valami olyan sajátosan egyéni íze, zamata, illata, ami önmagában is maradandó helyet biztosít neki századunk irodalomtörténetében.

 Tán a legjobb, ha az jut eszünkbe, ami maradó, ami élve maradt, és nem keverjük bele a mindent mérgező politikát: az idióta Szabó bakter, az idióta banya, és Bendegúz, a tehénpásztor-mindenes kisgyerek monológja. A szatíra éle. A lehetőség, az egérút, amivel Közép-Európa ránk szabott aktuális elmebaja túlélhető. Ha túlélhető.