12. tétel: Örkény István: Tóték

Örkény István (1912-1979)

Budapesten született, a fővárosi piarista gimnáziumban érettségizett. Vegyészmérnöknek tanul, majd a gyógyszerészetire iratkozik át. 1938-39-ben Londonban és Párizsban élt, de hazajön. 1942-ben munkaszolgálatra hívják be, a doni harctéren is volt, Moszkvában hadifogoly. 1946-ban érkezik haza. 1962-ig alig jelentek meg írásai. 1973-ban Kossuth-díjat kapott. 1979-ben halt meg.

Tóték

•      A kisregényben a második világháború folyamán egy hegyvidéki faluban, Tót Lajos tűzoltóparancsnok és családja vendégül látja az orosz fronton harcoló fiuk parancsnokát, egy őrnagyot. A valószerű és az abszurd vonások észrevétlenül mennek át egyikből a másikba. Az abszurd itt az élet valóságos helyzeteiben jelentkezik. A valószerűséget dokumentumok - levél- és táviratszövegek - erősítik.

•      Groteszk szemlélet- és ábrázolásmód.

Jellegzetes örkényi írásmód és világszemlélet a groteszk.

Groteszk: feje tetejére állított világ, felfordult értékrend. Olyan esztétikai minőség, melyben egyszerre van jelen a humor és a tragikum. Egyszerre nevetséges és fájdalmas ugyanaz a jelenség.

A groteszk közeli rokona az abszurd -

• esztétikai minőség: ábrázolt jelenetet lehetetlenségnek érezzük
• ezáltal az író felhívja a figyelmet a többletjelentésre
• mitikus, mesés, utópisztikus jelleg, meghökkentő hatás

Ez a két minőség (groteszk, abszurd) kölcsönösen áthatja egymást Örkény műveiben

•      Örkény műve az őrnagy és Tóték viszonyában a hatalom és az áldozat viszonyát vizsgálja, hogyan vált át a hatalom hatalmaskodásba, s az elnyomottak szolgalelkűsége, gyávasága hogyan segíti az önkényt létrejönni. Az emberi természet hajlamos arra, hogy úgy próbálja vélt érdekeit „megvédeni”, hogy önmagát alárendeli a rossznak, alkalmazkodik hozzá, és alantas megalázkodásának magyarázatául még valami magasabb értelmet is keres. Csak végső esetben lázad fel.

•      Sorsdöntő élménye az írónak a háború. Központi kérdése a magyarság sorsa, a „balsors”, a „mégis” reménye.

•      A Tóték a szolgalelkűség és a lázadás groteszk képe.

•      A családfő áll a középpontban – szenved a változásoktól. A két nő alkalmazkodik.

•      Az őrnagy képtelen a civil élethez alkalmazkodni.

•      2 cselekményszál: a hátország (otthon) és a front→  feszültséget teremt (nem illeszkedhetnek harmonikusan).

•      A postásnak kulcsszerepe van.

•      Tóték az alkalmazkodás különböző fokozatait járják végig. Az író elidegenítően mutatja be a családot, hogy az olvasó képes legyen a kritikai távolságtartásra.

•      A család fokozatosan átalakul, deformálódik.

•      Deformáció: a valóság jelenségeitől fokozottabban eltérő alkotói eljárás, amely nagyobb teret enged a fantasztikus és abszurd elemeknek.

Tóték:

• Keletkezés:
• eredetileg filmforgatókönyvnek íródott Pókék, majd Csönd legyen! címmel
• kisregény formáját 1966-ban nyerte el, a Kortárs című folyóirat közölte
• 1967-ben mutatták be a drámaváltozatot (amit később több nyelvre is lefordítottak, s meghozta számára a világsikert. A drámából egyébként 1969-ben film is készült Fábri Zoltán rendezésében, ez az Isten hozta őrnagy úr.)
• Téma, cselekmény:

• A kisregényben Tót Lajos tűzoltóparancsnok és családja (Mariska, Ágika) vendégül látja az orosz fronton harcoló fiuk parancsnokát, egy őrnagyot.
• Ezáltal Örkény bemutatja a háború hatását az emberekre, a személyiségtorzulást; valamint mindenki felelősségét a háborúért.
• A tűzoltóparancsnok édesapa és az őrnagy viszonyváltozásai, ütközései - és a mögöttes tudati folyamatok - alkotják a mű cselekményét.

• Idő: a második világháborúval párhuzamosan, pár hét

• Szerkezet: 4 fejezet – 4 szerkezeti rész

1-2. rész:

·           előkészületek, őrnagy megérkezése, alapszituáció, helyszín, szereplők megismerése, őrnagy első napja a faluban, szokásainak, fura napirendjének megismerése

·           megdöbbentő sürgöny (fiú halála): ettől kezdve két szál fut egymás mellett a műben: a mátraszentannai eseménylánc és a frontról érkező levelek (az epizódokat a dokumentumok ellenpontozzák) → párhuzamos szerkesztésmód

·           a kiélezett ellentétek (pl. ittak az ő zászlós fia egészségére) értelmezésre, állásfoglalásra kényszerítik az olvasót

·           a fordulóponttól kezdődően már nem beleéléssel, hanem rálátással, külső szemlélőként olvassuk a történetet, elidegenítően, az azonosulást mellőző elbeszélésmód

·           nagy feszültség keletkezik, ami a mű végéig megmarad: mást tud az olvasó, mint a Tót család

·           abszurd helyzet: gyámoltalan emberek groteszk vergődése; csak szánalmat (esetleg részvétet) keltenek

·           Helyszín megismerése:

·           két színtér áll egymással szemben: Mátraszentanna hegyvidéki falucskája, valamint a front; a cselekmény a hátországban játszódik (ez a háború kritikai ábrázolását segíti: háborús szerepünket, kiszolgáltatottságunkat, felelősségünket emeli ki ezzel)

·           2 helyszín ellentétben áll, de nem a megszokott formában (a háború és a béke világa), mivel itt nincsenek egyértelmű minőségek, a jelenségek összefonódnak és kölcsönhatásba lépnek egymással, állandó ellentétben állnak (groteszk)

·           a falu fiktív helység, de konkrét térbe, Eger közelébe telepíti az író

·           az idill és a köznapi valóság is keveredik a műben: a környék maga a tökéletes természeti szépség (napfényes kert; kilátás a Bábonyra, finom fenyőillat) - de a fenyőillatot már pótolni kell, az egri moziból kölcsönkért vaporizatőrrel (groteszk) → a természet ősállapotában mesterkélt emberi csinálmányok, művi eljárások jelennek meg

·           további groteszk elemek: nincs a faluban folklór, legékesebb és legtekintélyesebb dísztárgy itt már a kínai mintás ágyterítő - azt is kölcsön kell kérni

·           Szereplők, háború hatása:

·           ez a falu nem a hagyományos (pl. mikszáthi) atmoszférát árasztja, hanem a XX. századi Magyarországét, annak egy jellegzetes szelete, modellje

·           a lakosság összetétele vegyes (idegen származású autótulajdonos, rossz hírű nő…), de a legtöbbjük kisember: egyszerű, tartalmatlan élet, a különleges eseményre felizzó érdeklődés (Szabóék kicipelték béna nagyapjukat az udvarra → groteszk)

·           a másik helyszín (háború) is érezteti hatalmát: a családok 60 %-ának volt olyan hozzátartozója

·           már itt megjelenik a mű egyik fő mozzanata: minden deformálódott (groteszk): senki sem azt csinálja, amit kellene (ügyvéd gödörtisztító…); „mintha meghőbörödtek volna az emberek”

·           ezért a mű szereplői közvetve vagy közvetlenül, valamilyen fokon a front áldozatai

·           áldozat mindenekelőtt Tót Gyula, az emberhez méltatlan körülmények elszenvedésével (Istenem, megfürödhetek!), majd értelmetlen hősi halálával („bolsevik rém ellen harcolt”) → abszurd helyzet

·           áldozat Varró őrnagy is: háborúban megrongált idegállapot, szánalomra és gyámolításra szorul

·           alacsony, beteg, űzött, törődött alak → reális őrnagy (éles ellentétben azzal, amilyen alakot vártak + azzal az ideális őrnaggyal, aki csak tévedésből szállt le a buszról)

·           életét felborította a partizánokkal folytatott egyenlőtlen küzdelem, személyisége ezért eltorzult, idegei megroppantak, élete már-már maga az abszurditás

·           az őrnagy kiszolgálásával akaratlanul is a háborút szolgálják (mindezt a fiúkért)

·           alapszituációból két tényezőt kell kiemelni, amely a kisregény konfliktusában igen jelentős szerepet játszik:

·           az életforma: a fárasztó napi munka utáni jellegzetes tétlenség, megszokott napirend

·           az életstratégia: kisember élettapasztalata azt sugallja, hogy a sors hányattatásaival, csapásaival szemben csak a maga ügyeskedésére van utalva (pl. illetékesek lekenyerezése; önzetlen jóindulat mímelése, egy bizonyos társadalmilag elfogadott és eljátszott udvariasság: a szíves vendéglátás színlelésével → groteszk)

·           Mű kérdésköre:

·           mottóból derül ki + az első részben körvonalazódik

·           ábrázolja a magyarság magatartását a háborúval szemben, kiemeli felelősségünket

·           szolgalelkűség, lázadás groteszk képét mutatja meg

·           Ez a magatartás hova vezet?

·           Még ha a legféltettebb kincsről, az egyetlen fiúgyermek életéről van is szó, meddig játszhatók a felvett szerepek, meddig csorbulhat az emberi szuverenitás?

·           Elpusztíthatja-e egy külső hatalom az embert?

·           Elpusztíthatja-e önmagát az ember?

·           Van-e határa az emberi szuverenitásnak, van-e korlátja a hatalomnak?

3-4.rész:

·           Folyamatábrázolás:

§   az őrnagy Tótot szokásai feladására kényszeríti, akaratát, egyéniségét is feladja ezzel → deformáció

§   valós elemekből indul ki (itt ez a háború), majd a szereplők ennek helyezik alá teljes személyiségüket, kiszolgáltatottak lesznek a parancsuralom alatt → abszurd helyzet

§   Tót család szokásai, akaratuk, gondolkodásuk deformálódik, átalakul, a cél érdekében a végsőkig alkalmazkodnak

·           Gyuri atyus, a „púpos, félkegyelmű, hebegő” postás: kulcsfigura (groteszk figura):

§   rokon- és ellenszenve függvényében kézbesíti a faluba érkező leveleket, és ezáltal sorsokat alakít (ha nincs cél, akkor nem is vállalták volna az alávetettséget!)

§   ő az egyetlen ebben a felfordult világban, aki ragaszkodik a szimmetriához, a rendhez, és a maga torz módján ugyan, de tiltakozik a meghunyászkodás ellen (groteszk)

§   mikor a világban uralkodó szabályok ellentmondanak a józan emberi észnek (háború hatása + groteszk), akkor éppen az ún. abnormális viselkedés és észjárás volna követendő

·           Az őrnagy és Tóték viszonya:

§   a hatalom és az áldozat viszonyát vizsgálja

§   hogyan vált át a hatalom hatalmaskodásba, s az elnyomottak szolgalelkűsége, gyávasága, saját nyugalmas életvegetációjuk védelme hogyan segíti az önkényt létrejönni

§   úgy próbálja vélt érdekeit megvédeni, hogy önmagukat alárendelik a rossznak, alkalmazkodnak hozzá, és alantas megalázkodásának magyarázatául még valami magasabb értelmet is keresnek (itt a fiúk élete), és csak végső esetben lázadnak fel.

·           A címszereplő:

§   Tóték, a család: bármelyikük tette és magatartása hármójuk együttműködésében formálódik (egyfajta „szimbiózisban” élnek)

§   Tót Lajos a cselekvő, mert ő a családfő, de mindig igazodik a feleség és a lánygyermek elvárásaihoz

§   ő viseli a közös terhet, ő nem csupán a háború áldozata, hanem a családé is

§   a nők inkább csak stilizált (néhány találó vonással megrajzolt) figurák, akárcsak Tomaji plébános, Cipriani professzor és a többiek

§   „Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik”:

·           Tót Lajos és Varró őrnagy magatartása és helyzete egymással ellentétes irányban változik.

·           a szép szál, köztiszteletnek örvendő Tót Lajos (maga a megtestesült rend, béke, harmónia) fokozatosan megalázkodik,lealacsonyodik, az őrnagy pedig erőre kap, sőt Tót fölé magasodik, teljhatalomhoz jut

·           kezdetben az őrnagy volt szánalmas figura, a tetőpontig Tót Lajos válik azzá

·           a folyamat, amelyben fokozatosan feladja egyéniségét: a szemére húzza a sisakját; férfiúi önérzetét feladva beáll dobozolni; éjszaka nem alszik; visszafogja az ásítást és a nyújtózkodást; elemlámpát vesz a szájába; rogyasztott térddel jár.

·           szerény képességeihez mérten görcsösen igyekszik, de összeomlással fenyegető ütközések keletkeznek közte és az őrnagy között; nehéz feladnia korábbi családon belüli hatalmát, tekintélyét

·           Az őrnagy és Tóték viselkedése kölcsönösen feltételezi egymást:

·           Tóték szolgalelkűsége, eleve hibás életstratégiája és életformája szinte rákényszeríti az idegent, hogy hatalmaskodni kezdjen

·           ahogy Tót Lajos tűrőképessége fogy, működni kezdenek normális emberi reakciói: menekülési ösztöne, álmossága

·           először elszökik, majd rátalál a „budi”-ra, amely ezúttal (szintén groteszk módon) emberi szükségletet, nyugalomvágyat, sőt meghittséget is jelképez

·           ez egy új magatartásformát mutat: a kivárást: életben maradni, és átmenteni a fennálló világrendet

·           a kezdőmotívum visszatérése szerkezeti lezáródást is jelez

·           Őrnagy távozása:

·           visszaállítják a megszokott rendet

·           visszatér: kivárás politikája nem eredményes, radikálisabb fellépésre van szükség, az erőszakkal szembe kell szállni (akár erőszakkal)

·           erre csak akkor kerülhet sor, ha a szolgalelkűekben maradt öntudat

·           Tóték azt gondolták, a fiúk élete volt a tét, de Tót megérezte, hogy valójában az övé, a saját személyisége, mivel önmagát tette egy idegen érdekében eszközzé

·           ugyanakkor egyes értelmezések szerint: Tót és őrnagy egyetlen személyiség: mindenkiben megvan a hatalmaskodásra és kiszolgáltatottságra való hajlam, a zsarnok csak az áldozat-szerepet elfogadók révén válhat zsarnokká, a szerepek cserélődhetnek

·           Befejezés:

·           ha gyilkosság árán is, az őrnagy elleni fellázadással, úgy látszik, helyreáll a rend („Négy egyforma darabba vágtam!” –„ Te mindig tudod, mit hogyan kell csinálni.”)

·           a történet lezárása éppoly groteszk, mint maga a mű

·           az elbeszélő többször is előre jelzi a végső groteszk fordulatot, a tragikus és mégis felemelő, feszültségoldó tettet („Ha az ember Tót Lajost egy éles késsel kettészelte volna”; „pengéje egy borjút kettévágott volna”; „Ennek nem lesz jó vége, Mariskám”)

·           visszatérő motívumok (pl. illat-szag-bűz) ugyancsak ezt jelzik

11. tétel: Juhász Gyula költészete főbb versei tükrében

ÉLETE

(1883-1937):

Szegeden született. Apja postatiszt volt, s korán meghalt. Érettségi után először papnövendéknek ment, de fél év múlva ott hagyta a rendházat, s a budapesti egyetem bölcsészkarán folytatta tanulmányait. Itt kötött barátságot Babitscsal és Kosztolányival. Magyar-latin szakos tanári oklevelet szerzett, de nagy csalódására vidékre került tanárnak. 1908-ban Nagyváradra kerül. Juhász itt értő társakra talál, sőt vezetőjükké válik, a Holnap című antológiával, vihart kavaró fiatalok egyike. Itt ismerte meg a váradi színház színésznőjét, Sárvári Annát, aki alig méltányolta a félszeg, zárkózott költő óvatos közeledését. Betegségét, idegbaját egyre súlyosbította a tanári munka robotja és a száműzöttség érzése. A forradalmak évei (1918-19) kiragadták súlyos lelki depressziójából, s hihetetlen tevékeny közéleti és publicisztikai szerepet töltött be szülővárosa életében. A Tanácsköztársaság idején elvállalta a szegedi színház vezetését. Szembefordult az ellenforradalommal, ezért megbélyegzett, üldözött lett, tanári nyugdíját is megvonták. Felkarolta József Attila költői indulását. A magány, az elszigeteltség fokozta idegbaját, 1937-ben - többszöri öngyilkossági kísérlet után - veronállal megmérgezte magát.

KÖTETEI:

1907: Juhász Gyula versei 1915: Új versek 1918: Késő szüret 1919: Ez az én vérem 1920: Nefelejcs 1924: Testamentom 1929: Hárfa (verses) és Holmi (prózai) 1935: Fiatalok, még itt vagyok

KÖLTÉSZETE:

Ideggyengesége, száműzetése, viszonzatlan szerelme miatt magányos, boldogtalan. Lírája: hangulatlíra, szomorúság, zeneiség jellemzi. Kevesebb húron játszott, mint nemzedéktársai, mégis jellegzetes hangulatlírát teremtett. Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, elsősorban impresszionista volt.  Versei rövidek, zárt kompozíciójúak, az utolsó sor tartalmazza a mondanivalót. Témái: szépség, művészet (képzőművészeti alkotások), könyvélményei; történelmi, irodalmi alakok; magyar táj szépsége; szerelem (Anna-versek); szenvedők iránti szánalom. Juhász Gyula költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt, a az utolsó sor mondanivalója rendszerint megemeli az egész verset. Kedvenc műformája volt a szigorú szabályokhoz kötött szonett.

TÁJVERSEI:

Tiszai csönd (1910)

Hálót fon az est, a nagy, barna pók, Nem mozdulnak a tiszai hajók. Egyiken távol harmonika szól, Tücsök felel rá csöndben valahol. Az égi rónán ballag már a hold: Ezüstösek a tiszai hajók. Tüzeket raknak az égi tanyák, Hallgatják halkan a harmonikát. Magam a parton egymagam vagyok, Tiszai hajók, néma társatok! Ma nem üzennek hívó távolok, Ma kikötöttünk itthon, álmodók!

·      A vers 1910 őszén A Hét c. lapban jelent megIhletője egy nyári nap lehetett, amelyet Váradtól távol, szülővárosában, Szegeden töltött a költő. ·      A hazatérés érzése jelenik meg a versben. A költő gyermekkori otthona közvetlenül a Tisza mellett volt. ·      A vers alaphangulatát az eseménytelenség mélabúja hatja át. ·      Szerkezetét nyugodt irányváltások határozzák meg. ·      Az első és a harmadik versszak a látvány leírása, a második és a negyedik versszakban pedig hanghatásokkal hat az olvasóra. ·      Minden sorában jelen van a mozdulatlanság, a megnyugvás. ·      Az utolsó két versszakban megjelenik a lírai én ·      A mű végén tesz említést a hívó távolról (Nagyvárad) ·      Párhuzamot von a kikötött hajók és a lírai én magányossága között. ·      Míg a vers hajó toposza Adynál a nyugtalanságot és az utazást jelképezi, addig Juhász Gyulánál a mozdulatlanságot, a megfeneklett sorsot.  (toposz = irodalmi vándortéma, vagy gyakran visszatérő motívum, mely újból és újból azonos (hasonló) értelemben jelenik meg a legkülönbözőbb korokban, legkülönbözőbb szerzők műveiben.)

Tápai lagzi (1923)

Brummog a bőgő, jaj, be furcsa hang, Beléjekondul a repedt harang, Kutyák vonítanak a holdra fel, A túlsó parton varjúraj felel. Brummog a bőgő, asszony lett a lány, Az élet itt nem móka s nem talány, A bort megisszák, asszonyt megverik És izzadnak reggeltől estelig. De télen, télen a világ megáll És végtelen nagy esték csöndje vár, Az ember medve, alszik és morog. Benn emberek és künn komondorok. Brummog a bőgő, elhervad a hold, Fenékig issza a vőfély a bort, Már szürkül lassan a ködös határ, És a határban a Halál kaszál...

·      Itt is felfedezhető egy Ady-párhuzam: a Halál tulajdonnévvé válik és szimbolikussá növekszik. ·      A falut a korabeli művek romantikus ábrázolása helyett realista vonásokkal jellemzi. ·      A vidék elmaradottságát igyekszik kiemelni. ·      Szerinte érvényesülni csak a nagyvárosokban lehet, a falun csak elkallódnak az értékes emberek. ·      A verset széppé teszi a nehezen leírhetó zeneisége. ·      Az alliteráció mellett a gondolatritmus erősíti fel a verszenét, a mondatok szerkezete azonos ·      A hangutánzó szavak (brummog, kondul, vonít) is erősítik a verszenét. ·      Az állati hangok (kutyavonítás, varjúkárogás) azt hangsúlyozzák, hogy az itteni emberek szinte állatias életet élnek (dolgoznak, verik az asszonyt és alszanak, ebből áll az életük) ·      A vers végén a táj belső látomássá alakul. ·      A Halál megjelenítésével új értelmet nyernek a korábbi motívumok (varjak, harangszó), és így a vers már az elmúlásra is utal.

SZERELMI KÖLTÉSZETE:

Juhász Gyula szerelmi költészetének alapja a költő Sárvári Annához fűződő gyengéd érzelmei voltak. Anna, vagy ahogyan mindenki hívta: Nusi Nagyvárad egyik 9ismert színésznője volt. Juhász egyetlen egyszer találkozott vele személyesen, egy színdarab próbáján, talán ezért is érthető, hogy Anna később úgy nyilatkozott: nem érzi, hogy bármi köze is lenne a versekhez. A 20-25 Anna-versről elmondható, hogy a költő az idealizálás eszközével helyezi végtelen távolságra a számára a valóságban is elérhetetlen nőt.

Milyen volt… (1912. jan)

Milyen volt szőkesége, nem tudom már, De azt tudom, hogy szőkék a mezők, Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár S e szőkeségben újra érzem őt. Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ha kinyílnak ősszel az egek, A szeptemberi bágyadt búcsuzónál Szeme színére visszarévedek. Milyen volt hangja selyme, sem tudom már, De tavaszodván, ha sóhajt a rét, Úgy érzem, Anna meleg szava szól át Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

·         A vers télen íródott – egyedül a tél nem jelenik meg emlékként a versben. ·         Összetartó eleme az ismétlés ·         A költő a természet képeit látva újabb és újabb képeket idéz fel a kedves elmosódott alakjáról. ·         Látványok leírásával kezd (Anna szeme, haja) ·         A harmadik versszakban képeket a hang váltja fel, itt egy finom szinesztéziát is elrejt a sorokban („meleg szava”) ·         Rezignált mélabú jellemzi a szöveget, de a lemondó bánatot mégis impresszionista ragyogás sugározza be.

Anna örök (1926)

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott Nyakkendőmben és elvétett szavamban És minden eltévesztett köszönésben És minden összetépett levelemben És egész elhibázott életemben Élsz és uralkodol örökkön, Amen

·         Egy későbbi szakaszban láthatjuk a költő szerelmét, ez az utolsó hozzá írt verse. ·         A versre szigorú műgond, zárt kompozíció jellemző. ·         Három idősíknak megfelelően (múlt-jelen-jövő) három hatsoros egységre tagolódik – mindegyik egy-egy hatsoros összetett mondat. ·         Az első hat sorban a múlt uralkodik. ·         A folyamatos enjambementek (sorátlépések) szétzilálják a verssort, ezzel feszültséget lopva a nyugodt, lemondó hangulatba. ·         A „Ma már…” kezdetű szakasz a jelenre vonatkozik. A lélek – legyűrve megrendülését – itt már nyugodtabb kijelentésekkel bizonygatja a múlt iránti közönyét. S mikor már hihetővé válik, hogy a kedves már nem jelent a költő számára semmit, akkor az egészet felborítja a „Ne hidd!” kétszeres tiltakozása. ·         Az utolsó egység végképp szertefoszlatja a látszólagos nyugalmat, s a múlt végleges diadalát, Anna örökkévalóságát, az emlékek feledhetetlenségét hirdeti. ·         A zárlat („Élsz és uralkodol örökkön, Amen” – vallásos hangulatot kölcsönöz a versnek.

10. tétel: Radnóti utolsó költeményei

Radnóti Miklós (1909-1944) költő, műfordító, a magyar antifasiszta líra kiemelkedő művelője. 1909. május 5-én született Budapesten, polgári család gyermekeként. Anyját és ikertestvérét születésekor, apját pedig tizenkét évesen vesztette el. Ezt követően gazdag anyai nagybátyja nevelte. 1926-Ban ismerte meg Gyarmati Fannit, akivel 1935-ben össze is házasodtak. Az elemit és a középiskolát Budapesten végezte, majd a csehszlovákiai Liberecben textiltechnikai főiskolán tanult. 1930-ban beiratkozott a szegedi egyetem magyar-francia szakára. A haladó baloldali mozgalmakkal már az 1920-as évek végén kapcsolatba került. Bekapcsolódott a szegedi fiatalok falukutató munkájába, s kapcsolatban volt az illegális kommunista pártszervezettel is. Később ledoktorált, disszertációja Kaffka Margit művészi fejlődése címmel jelent meg. Ekkor írásaiból, fordításaiból, tanításból élt. 1937-ben irodalmi munkásságának elismeréseként Baumgarten-díjat kapott. Párizsi útjain a modern irodalommal és művészettel ismerkedett meg. Figyelte a spanyol szabadságharc eseményeit, részt vett az FKP mellette szervezett akciójában is. A magyarországi fasizmus térhódítása azonban egyre nehezebbé tette életét. 1940-től kezdve kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos volt. 1944-ben a szerbiai Borba hurcolták, majd a menekülő hitleristák kegyetlen erőltetett menetben vitték Németország felé. Az agyongyötört költőt a győri Abda határában, valószínűleg 1944. november 9-én agyonlőtték. Amikor holttestét exhumálták, viharkabátja zsebében találták meg az utolsó, halála előtt írt verseit tartalmazó füzetet (Bori notesz).Kötetei:

•      Pogány köszöntő (1930)

•      Újmódi pásztorok éneke (1931)

•      Lábadozó szél (1933)

•      Újhold (1935)

•      Járkálj csak, halálraítélt! (1936)

•      Meredek út (1938)

•      Tajtékos ég (1946) posztumusz

Utolsó versei

A munkatábor foglyai állandóan a kétségbeesés és a remény végletei között hányódtak. Ez a lelkiállapot jelenik meg az Erőltetett menetben is (1944. szeptember 15.). Maga a forma, a szünettel kettétört sorok tartalmi mondanivalót hordoznak: az el-elbukó, összeeső, majd feltápászkodó foglyok vánszorgását érzékeltetik.

ERŐLTETETT MENET

Bolond, ki földre rogyván      fölkél és újra lépked, s vándorló fájdalomként      mozdít bokát és térdet, de mégis útnak indul,      mint akit szárny emel, s hiába hívja árok,      maradni úgyse mer, s ha kérdezed, miért nem?      még visszaszól talán, hogy várja őt az asszony      s egy bölcsebb, szép halál. Pedig bolond a jámbor,      mert ott az otthonok fölött régóta már csak      a perzselt szél forog, hanyattfeküdt a házfal,      eltört a szilvafa, és félelemtől bolyhos      a honni éjszaka. Ó, hogyha hinni tudnám:      nemcsak szivemben hordom mindazt, mit érdemes még,      s van visszatérni otthon; ha volna még! s mint egykor      a régi hűs verandán a béke méhe zöngne,      míg hűl a szilvalekvár, s nyárvégi csönd napozna      az álmos kerteken, a lomb között gyümölcsök      ringnának meztelen, és Fanni várna szőkén      a rőt sövény előtt, s árnyékot írna lassan      a lassú délelőtt, - de hisz lehet talán még!      a hold ma oly kerek! Ne menj tovább, barátom,      kiálts rám! s fölkelek! Bor, 1944. szeptember 15.

A költemény drámai feszültségű párbeszéd, belső vita: a költő két énje kerül egymással szembe. Az egyik én még reménykedik, a másik inkább ott maradna az árok szélén, s várná a szenvedésektől megváltó halált.

A vers négy mondatból áll. Az elsőben a józan, keserű bölcsesség, a kiábrándult pesszimizmus szólal meg: értelmetlen dolog továbbra is ragaszkodni az élethez, az összeesés után újra vonszolni a vándorló fájdalmat. Ehhez a biztatást a hazaváró asszony és egy bölcsebb, szép halál illúziója adja.

A második szerkezeti egységben (mondatban) a végletes kétségbeesés szétzúzza a reménykedés érveit: a vers szétbombázott otthonokat láttat, mindent átszövő félelmet, védtelenséget, kiszolgáltatottságot érzékeltet: nincs már hova hazatérni. A harmadik mondat a vers érzelmi-hangulati fordulópontja: a nyers, durva realitást az álmokat szövő ábrándozás váltja fel. Az egyes szám első személyében megszólaló énben felébred az irreális remény, s a feltételes mellékmondatok tétova bizonytalanságába zuhanó részképekből áll össze a béke, a vágyott otthon vonzó idillje. A hazatérés ábrándja impresszionista képsort teremt, s a lelassult idő nyugalmában békésen szemlélődik a képzelet. Felidézi a nyár végi, őszi kertet, a szilvalekvárfőzés családias hangulatát, a szerető hitves törékeny alakját, a pihentető csöndet. Az igék mozdulatlanságot vagy alig észlelhető mozgást érzékeltetnek, s a festői és zenei elemek (szinesztéziák, alliterációk, megszemélyesítések) teszik kifejezővé a szöveget. Az ész persze tudja, hogy mindez nem létezik már, csupán az önámító fantázia vágyálmaiban született újjá. A harmadik mondat logikailag nem zárul le: a mellékmondatok mellől hiányzik a befejező főmondat.

A negyedik, záró egy felkiáltásszerű kérdő mondat jelzi a csüggedésen végül is diadalmaskodó elszántságot. A kétségbeesett, ésszerűtlen remény most a telihold épségébe kapaszkodik: mindent mégsem rombolt szét a háború. Az utolsó sor már a túlélés határozott szándékát sugározza, s a pesszimista én azonosul a reménykedő „bolonddal”.

Razglednicák

A Razglednicák (’képeslapok’) a költő Golgotájának egyes állomásait örökítették meg. Ezek a művek már szenvtelen szembenézések az elkerülhetetlen halállal és hűvös híradások a barbár embertelenségről. A címszó délszláv eredetű, magyarul levelezőlapot jelent. Ez esetben ez az eszköze a költő tömörítésnek, a tárgyilagosságnak.

RAZGLEDNICÁK

1 Bulgáriából vastag, vad ágyuszó gurul, a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull; torlódik ember, állat, szekér és gondolat, az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad. Te állandó vagy bennem e mozgó zürzavarban, tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál, vagy korhadt fának odván temetkező bogár. 1944. augusztus 30. A hegyek közt 2 Kilenc kilométerre innen égnek a kazlak és a házak, s a rétek szélein megülve némán riadt pórok pipáznak. Itt még vizet fodroz a tóra lépő apró pásztorleány s felhőt iszik a vízre ráhajolva a fodros birkanyáj. Cservenka, 1944. október 6. 3 Az ökrök száján véres nyál csorog, az emberek mind véreset vizelnek, a század bűzös, vad csomókban áll. Fölöttünk fú a förtelmes halál. Mohács, 1944. október 24. 4 Mellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés. - Így végzed hát te is, - súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem. - Der springt noch auf, - hangzott fölöttem. Sárral kevert vér száradt fülemen. Szentkirályszabadja, 1944. október 31.

Az Első Razglednica még 1944. augusztus 30-án született útban a bori központi tábor felé. A páros rímű, nyolcsoros vers első fele a front közeledéséből fakadó riadalmat, a fejvesztett menekülés zűrzavarát festi le. A már-már kozmikus méretűvé nőtt általános pánikot egy szürrealista kép fejezi ki a leghatásosabban. Az utolsó négy sor a mozgó zűrzavarral a hitvesi szerelem fénylő szépségét, mozdulatlan örökkévalóságát állítja szembe. A hasonlatban az angyal (őrangyal) valószínűleg a veszélyektől óvó természet feletti erő s az emberi jóság megtestesítője, a temetkező bogár pedig a dermedt tehetetlenség képe (lehet). Az ágyúk okozta hangzavart a második részben a néma szemlélődés csöndje váltja fel.

A Második Razglednica (1944. október 6) is a háború fenyegető közelségét villantja fel, de az eseményeket nemigen értő pórok riadtságát itt a még érintetlen béke bukolikus képe ellensúlyozza. A félrímek pontosak, hibátlanok, mint az előző vers sorvégi összecsengései. Az első két razglednica szimmetrikusan szerkesztett alkotás.

A Harmadik Razglednica a legművészibb s egyben a legmegrendítőbb (1944. október 24.). A létezés már vegetálásnak is alig nevezhető: ember és állat egyaránt szenved, agonizál, az emberek már csak a biológiai lét elemei, az állatok alá süllyednek. Mindenki tehetetlen sorsával szemben, ami csak a halál lehet. A munkaszolgálatos század sem emberek csoportja. Az alliterációk a borzalom érzetét fokozzák. A forma fegyelme, harmóniája ebben a versben már megtörik. Az első két sor rímtelen marad, annál erősebb nyomatékot kap a gondolatilag is összekapcsolható rímpár: „vad csomókban áll / a förtelmes halál”. Az embertelen iszonyat a költemény tárgya, a költészet hatalma azonban ezt is a szépség szférájába emeli. Az utolsó sor maga a poétikai megformáltságával - pontosan kimért hangsúlyos ritmusával, hármas alliterációjával, a magas és a mély magánhangzók szavankénti következetes váltakozásával, az alany és az állítmány fogalmi tartalmának újszerű összekapcsolásával - a gondolati tartalom borzalma ellenére is szép, képes esztétikai élményt nyújt.

Az utolsó, a Negyedik Razglednica (1944. október 31.) arról a halálnemről, a tarkólövésről szól, amely nemsokára a költővel is végzett. A közvetlen élmény is szerepet játszott a vers megszületésében: barátja, Lorsi Miklós hegedűművész halála, akit október 6-án ölt meg egy német katona. A hegedű elpattant húrja a második, a végzetes golyóra utal. A véget, a teljes reménytelenséget sugallják a kemény, rövid mondatok s a kegyetlenség német szavai. A versben megszólaló lírai én (a költő) barátja helyzetébe éli bele magát. A harmadik sor pontos, önáltatás nélküli magállapításaiból következik, hogy nincs értele már az árok széléről való fölkelésnek. Az ismert közmondás – a türelem rózsát terem - keserű, ironikus megváltoztatása, visszájára fordítása mindenfajta logika, ősi igazság tagadását, reménytelenségét rejti magában. Az utolsó sor kijelentése már a halál végtelen csöndjére vonatkozik. A meghalás tragikumát közvetíti a jambikus lejtést lassító spondeusok igen nagy száma s az alig-alig hallható verszene. Így ért véget a költő passiójának utolsó stációja. A borzalmak miatt a vers szerkezete fellazul, szaggatottá, tömörré válik, öt sorra hét gondolatjel jut. A gondolatjelekbe tömörül az elmondhatatlan fájdalom.

A körülmények csak némi haladékot adnak a költőnek, és ezt tudva saját halálát is belefesti a képbe.