ALAKZATOK

(költői szerkesztésmódok, amelyek díszítik, élénkítik a stílust, elsősorban az olvasó hangulatára hatnak.)

alliteráció – betűrím; 2 v. több egymás után következő szó kezdő hangjának egyezése, összecsengése. (pl.: „Törékeny termetét a tőke megtörte…”)

rím: sorvégi hangzók összecsengése.

tiszta rím: a magán- és mássalhangzók egyaránt azonosak (pl.: félek-élek)

asszonánc: magánhangzós rím, ahol csak a magánhangzók azonosak, a mássalhangzók legfeljebb csak rokonok (pl.: rágom-fákon)

enjambement: soráthajlás (lehet éles, szelíd, lágy), a gondolat, mondat nem ér véget a verssor végén, hanem áthajlik a következőbe.

rímképletek: a rímek sokféle elhelyezkedését mutatja a versekben. Az ábécé azonos betűivel szokás jelölni a rímelő sorokat. Ahol nincs egyező rímpár, oda x-et teszünk (vaksornak nevezik). Állandósult rímszerkezetek:

§  páros rím: aa, bb, cc stb.

§  bokorrím: aaaa, bbbb, stb.

§  keresztrím: abab, cdcd stb.

§  ölelkező rím: abba, cddc stb.

§  ráütő rím: ababb, vagy aabbb, vagy xaxaa stb.

§  félrím: xaxa, xbxb stb.

strófa (versszak): a versszöveg versszakokra tagolása. Meghatározza a verssorok száma, ritmusa, rímképlete.

cezúra (sormetszet): pillanatnyi vagy hosszabb szünet a verssoron belül, amelynek jelentősége van, elősegíti az értelmezést. Pl.: „Bolond, ki földre rogyván // fölkél és újra lépked,/ S vándorló fájdalomként // mozdít bokát és térdet”

ismétlés: az erősítés, nyomatékosítás egyik eszköze, sok változata lehetséges. Pl. egyszerű ismétlés, amikor a szavak változatlan formában térnek vissza, ennek erős ritmikai szerepe van. Pl.: „Látta Miklós, bizony, hogyne látta volna…”, kulcsszavak ismétlése erőteljes szövegösszetartó erőt ad. Tőismétlés (figura etimologica): a szótő ismétlődésével elért hatás (pl. halálnak halálával halsz)

anafora: a verssorok elején található ismétlések (pl. „Az nem lehet, hogy annyi szív…” és „Az nem lehet, hogy ész, erő…”)

felsorolás: nem rokon értelmű szavak egymásutánja azonos mondatrészi szerepben. Az erősítés, sokoldalú megvilágítás eszköze. (Pl. „Szundít a labda, meg a síp, az erdő, a kirándulás”.)

fokozás: elemei egymáshoz képest érzelmi vagy értelmi többletjelentést hordoznak. (Pl.: „Száz vasutat, ezeret! / Csináljatok, csináljatok!”

halmozás: a azonos szófajú és grammatikai szerepű, főként rokon értelmű szavak egymásutánja az érzelmi elragadtatás kifejezésére. (Pl. „Künn zúg a vihar és tombol a tél, nagyokat rikkant az északi szél”)

kötőszóhalmozás (poliszindeton):  a tartalmi mondanivaló kiemelésére, valamint a kötőszóval jelzett mondat hangsúlyossá tételére szolgál. (Pl.: „Most tél van és csend és hó és halál.”)

ellentét: értelmi és érzelmi nyomatékosítás kedvéért szembeállít a költő egymással ellentétes jelentésű szavakat, kifejezéseket, mondatokat, szövegrészeket. (Pl.: „Vár állott, most kőhalom.”)

paradoxon: látszólagos ellentét, amely a meglepetés erejével hat. Egymást kizáró valóságtartalmú gondolatok, mondatok összekapcsolása. (Pl.: „Akinek sok barátja van, annak egy barátja sincs…”)

oximoron: a jelző és a jelzett szó egymást kizáró ellentéte. Meghökkentő hatást vált ki. Pl.. „édes teher”, „élő halott”, „forró hideg”.

párhuzam: azonos vagy hasonló felépítettségű gondolatok egymás mellé állítása. (Pl. „Fölszántom a császár udvarát, belévetem hazám búbaját.”)

gondolatritmus: (mondatpárhuzam) ha szavak, szószerkezetek, mondatok ritmikus rendben térnek vissza. (Pl.: „Az égből dühödt angyal dobolt / Riadót a szomorú földre / Legalább száz ifjú bomolt, / Legalább száz csillag lehullott, / Legalább száz párta omolt: Különös, / Különös nyáréjszaka volt.”)

refrén: a szavak, szószerkezetek, mondatok szabályos visszatérése a versekben. Alkalmas hangulatok kifejezésére, tartalmi erősítésre.

kihagyás: A gondolati, érzelmi, hangulati sűrítettség kifejező eszköze. Az író elhallgat, vagy csak utalásszerűen említ valamit. Hiányos lehet egy kép, egy mondatszerkezet, egy szöveg kifejtettsége is.

inverzió (szórendi csere): szokatlan szórend. A nyomatékosítás eszköze. (Pl. a Szózatban: „Hazádnak rendületlenül / Légy híve, ó magyar…”)

túlzás és kicsinyítés: A hatás kedvéért a jelenségek mértékét a lehetetlenségig felnagyítja vagy szándékosan kevesebbet mond. (Pl. „Most látom, milyen óriás ő…” (József Attila: Mama)

megszólítás: a költő elvont fogalomhoz, természeti jelenséghez, elképzelt allegórikus alakhoz vagy egy másik személyhez intézi a szavait. (Pl. Csokonai Az estve: „Óh, áldott természet!”)

költői kérdés: olyan kérdés, amelyre nem vár feleletet a költő, csak nyomatékosítani akarja vele állítását, vagy gondolatébresztőnek szánja.